2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Fontos információkat adhatott át a Moszadnak a most kivégzett férfi.

Iránban felakasztottak egy férfit, akit izraeli kémkedéssel vádoltak meg, és ezt el is ismerte – közölte hétfőn az iráni igazságszolgáltatás.

Bahman Csubiaszl az izraeli hírszerzőszolgálatnak, a Moszadnak adott át információkat. A „kényes telekommunikációs projekteken” dolgozó férfit a vád szerint a Moszad azzal bízta meg, hogy „férjen hozzá kormányzati adatbázisokhoz”, és egyebek között szerezzen információkat „elektronikus eszközök importútvonalairól” – tették hozzá a hatóságok., amelyek szerint a férfi

„az egyik legjelentősebb kém volt” izraeli szolgálatban.

Azt nem közölték, hogy mikor vették őrizetbe. A vádlott fellebbezett az alacsonyabb fokú ítélet ellen, de a legfelsőbb bíróság helybenhagyta a halálos ítéletet.

Izrael és Irán már régóta esküdt ellenségei egymásnak, és ellentétük júniusban fegyveres konfliktusba torkollott. Izrael légitámadásokat hajtott végre iráni célpontok ellen.. Az izraeli légicsapásoknak mintegy 1100 halálos áldozatuk volt, köztük katonai vezetők. Teherán rakétacsapásokkal válaszolt, és a konfliktus kezdete óta Iránban kilenc emberen hajtottak végre halálos ítéletet.

Szeptember közepén végezték ki Babak Sebazit, akit szintén azzal vádoltak, hogy Izraelnek kémkedett. Emberi jogi aktivisták azonban azt állították, hogy Sebazit kínzással vették rá hamis vallomásra, miután kiderült, hogy levelet írt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, és felajánlotta, hogy elmenne harcolni Ukrajna oldalán Oroszország ellen.

Az Iráni Emberi Jogok nevű, oslói székhelyű szervezet és a washingtoni Abdul Rahman Borumand Központ közlése szerint idén már több mint ezer embert végeztek ki Iránban, s mint hozzátették, ez a szám akár több is lehet, miután Irán nem jelent be minden kivégzést.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyar Péter Ausztriában: „Nem baj, ha nem lesz mindenben egyetértés”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 13:51
Egy új kezdetre van most lehetőség, új fejezetet nyitnak a magyar-osztrák kapcsolatokban – mondta Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Bécsben, miután Christian Stocker osztrák kancellárral egyeztetett. A kormányfő második hivatalos külföldi útján közölte azt is, hétfőn megkezdi munkáját a magyar-osztrák bizottság a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés körülményeinek feltárására.
Nemzetközi Mi történt? Százezrével távoznak Nagy-Britanniából az EU-állampolgárok
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 13:29
Meredeken visszaesett tavaly a korábbi évek rekordszintjeiről a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtöki ismertetése szerint a véglegesen távozó EU-állampolgárok száma csökkent ugyan, de továbbra is jóval meghaladta a százezret.
Nemzetközi Folytatódik az adok-kapok a cseh kormányvezetők között
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 13:08
Az alkotmánybírósághoz fordul Petr Pavel cseh államfő, amennyiben az Andrej Babis vezette kormány júniusban nem nevezi ki őt az ankarai NATO-csúcstalálkozóra utazó cseh küldöttség tagjává – mondta Petr Pavel újságíróknak csütörtökön Prágában, miután beszédet mondott a Globsec nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Nemzetközi Hatalmas baki: halálhírét költötték Károly királynak
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 12:22
A téves bejelentést kedden délután tették közzé egy számítógépes hiba miatt a Radio Caroline essexi stúdiójában.
Nemzetközi Halottak maradtak az ukrán drónok után, baj van az atomerőmű környékén is
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 12:04
Megint átjutottak az orosz légvédelmen az ukrán drónok.
Nemzetközi A nap képe: így fogadta Magyar Pétert az osztrák kancellár
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 11:08
Lengyelország után irány Ausztria!  
Nemzetközi Itt a megoldás Ukrajna uniós tagságára?
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 10:26
Be is lépnének meg kint is maradnának? Friedrich Merz így vágná át a gordiuszi csomót.
Nemzetközi Nézegetik az irániak, amit Trump küldött
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 07:41
Alaposan egvizsgálják a javaslatokat.
Nemzetközi Trump legújabb ötletéből nagy balhé lehet Kína és az Egyesült Államok között
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 07:06
Ötvenéves gyakorlatot rúgna fel az amerikai elnök.
Nemzetközi Ezt kéri Brüsszel Magyar Pétertől a pénzesőért cserébe – Interjú Szent-Iványi Istvánnal
Izsó Márton - Wéber Balázs | 2026. május 21. 05:51
A zárolt uniós pénzek feloldásának feltételei nagyrészt könnyen teljesíthetőek, ugyanakkor az idő nagyon szorít, két kényes politikai kérdésben pedig kompromisszumot kellene kötnie a Tisza-kormánynak – erről Szent-Iványi István beszélt a Klasszis Podcastban. A külpolitikai szakértő szerint ez a két kérdés az úgynevezett gyermekvédelmi törvény és a menekültügyi szabályozás, de mindkettőre létezik vállalható megoldás. Mint fogalmazott, az új magyar kormánynak még „kegyelmi időszaka” van Brüsszelben, ez azonban nem korlátlan. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG