2p

A magyar képviselők megakadályozták az Európai Unió országainak közös nyilatkozatát a fehérorosz elnökválasztás elutasításáról.

Kaja Kallas, az EU külügyi vezetőjének saját nyilatkozatot kellett kiadnia a fehérorosz választásról, mivel Magyarország aláírásának hiányában a 27 tagállam nevében közöset nem tudtak – számolt be a Szabad Európa Rádió. A nyilatkozatban a január 26-i fehérorosz elnökválasztást ítélte el Kallas, mivel szerinte az nem volt szabad és tisztességes. Arra is felszólította a belarusz hatóságokat, hogy engedjék szabadon az összes politikai foglyot.

Magyarország mellett eleinte Szlovákia is ellenezte a nyilatkozatot, amiben kimondták volna, hogy a belarusz választás nem volt demokratikus. Szlovákia később végül beleegyezett a nyilatkozat aláírásába, a magyarok azonban továbbra sem voltak hajlandóak aláírni. Az eredeti szövegben az emberi jogok megsértéséről, az ellenzék korlátozásáról és a független médiához való hozzáférésről írtak.

Aljakszandr Lukasenka a szavazatok 87,6 százalékával nyerte a vasárnapi elnökválasztást egy, az állami tévén megjelent exit poll szerint. Nemzetközi szervezetek és nyugati országok szerint a választás már csak azért sem tiszta, mert Lukasenka legfontosabb politikai ellenfeleit vagy munkatáborokba zárták, vagy külföldre kényszerítették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiszivárgott, miről egyezkedett Trump és Putyin – ez az oroszok ajánlata
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 09:33
Trump állítólag támogatja Ukrajna egyes területeinek Oroszország számára történő átadását a békeegyezmény részeként – olyan területet is, amit még el sem foglaltak. A csúcstalálkozót követő telefonbeszélgetés részletei kiszivárogtak.
Nemzetközi Már megint mi történt Kínában? Még egy új gépet villantott a légierő
Litván Dániel | 2025. augusztus 17. 06:21
Bő fél év leforgása alatt már a harmadik újgenerációs harci gépét reptette volna meg a kínai légierő? Mit fotóztak le augusztus elején Kína felett?
Nemzetközi Zelenszkij baljós bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 15:24
Az ukrán elnök figyelmezetése nem sok jót jelez.
Nemzetközi Kegyetlen választás elé kerültek a gázaiak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 14:54
A vízfelhasználás terén is lehetetlen döntéseket kell meghozni.
Nemzetközi Puskaporos hordó: tovább tüntetnek a kormány ellen Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 14:06
Péntek este erősödtek a tiltakozások.
Nemzetközi Európa figyelmeztetést tett közzé: Ukrajna ezt nem adhatja fel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 12:45
Közös nyilatkozat jelent meg a csúcstalálkozóra reagálva.
Nemzetközi Donald Trump elárult egy kulcsrészletet: ez Zelenszkijen múlik
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 11:58
A hétfői Trump-Zelenszkij találkozó nagyon fontos.
Nemzetközi Nem akárki írt levelet Putyinnak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 11:27
A First Lady-től rendkívül szokatlan, hogy bármilyen politikai ügyben véleményt nyilvánít.
Nemzetközi Beszóltak Putyinnak az európai vezetők
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 11:05
Érkeznek a nemzetközi reakciók a találkozóra. 
Nemzetközi Sajtóhírek: Trump állítólag elárulta, hogy Putyin nem akar tűzszünetet
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 10:42
Szivárognak az információk arról, hogy mi hangozhatott el a találkozón.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG