2p

Moszkvának kell mondania valamit.

Ukrajna beleegyezett egy azonnali, 30 napos tűzszünetbe az Oroszországgal folytatott háborúban – jelentette a Reuters. A döntés azután született, hogy ukrán és amerikai tisztviselők Szaúd-Arábiában zárt ajtók mögött tárgyaltak a konfliktus lehetséges lezárásáról.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter közölte, hogy a javaslatot most Moszkvának kell mérlegelnie.

„A labda most Oroszország térfelén van” – fogalmazott.

A Reuters szerint a tárgyalások több mint nyolc órán át tartottak, amelynek végén Ukrajna elfogadta az Egyesült Államok által javasolt ideiglenes tűzszünetet. A 30 napos fegyverszünet meghosszabbítható, ha mindkét fél egyetért vele, és Oroszország is jóváhagyja.

Az Egyesült Államok újraindítja a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával, valamint folytatja a biztonsági támogatás biztosítását Kijev számára.

A megbeszéléseken szó volt egy Ukrajna ásványkincseinek fejlesztésére vonatkozó átfogó megállapodás véglegesítéséről is. A tárgyalások már hetek óta zajlanak, de a folyamat megtorpant, miután Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő feszült hangulatú találkozót tartott a Fehér Házban a múlt héten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Nemzetközi Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:16
Megüzente, milyen feltétellel hagyják abba az olajfinomítók támadását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG