2p

Ez történt ma az Izrael és a Hezbollah szélsőséges iszlamista szervezet közötti háborúban.

  • Izrael arról értesítette szövetségesét, az Egyesült Államokat, hogy "limitált szárazföldi műveletet" tervez végrehajtani Libanonban, adta hírül a BBC az amerikai CBS értesülésére hivatkozva. A behatolás már hétfőn kezdetét veheti. Ezzel párhuzamosan a The Guardian szerint az izraeli hadsereg azt közölte, hogy „újabb lépésekre” készül, és hamarosan indul a Hezbollah elleni háború "következő szakasza".
  • Az elmúlt két hétben már több mint ezer ember vesztette életét az izraeli támadásokban libanoni hivatalos közlések szerint. Csaknem egymillió embernek pedig el kellett hagynia az otthonát.
    Emberek a Hezbollah néhai vezetője, Haszan Naszralláh sejk elleni izraeli légicsapás helyszínén, Bejrút Dahíja nevű déli negyedében 2024. szeptember 29-én
    Emberek a Hezbollah néhai vezetője, Haszan Naszralláh sejk elleni izraeli légicsapás helyszínén, Bejrút Dahíja nevű déli negyedében 2024. szeptember 29-én
    Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar
  • Az izraeli hadsereg hétfőn is folytatta légicsapásait Libanon-szerte, és csapást mért a főváros, Bejrút központjára Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah fellegvárát, ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba. Libanoni biztonsági források szerint legkevesebb négy ember meghalt. A többemeletes ház, amelyben a Dzsamáa Iszlamíja lakása volt, a föld színével vált egyenlővé. A szunnita iszlamista csoport szövetségese a síita Hezbollahnak. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) azt közölte, hogy három tagja meghalt a Bejrút-belvárosát ért légicsapásban, adta hírül az MTI.
  • Az izraeli hadsereg azt is közölte hétfőn, hogy egy szombati légicsapásban megölt egy újabb magas rangú Hezbollah-tisztségviselőt, Nabil Kaukot, a Központi Tanács helyettes vezetőjét. A Hezbollah megerősítette Kauk halálát, amivel alig több mint egy hét alatt ő a hetedik magas rangú vezetője a szervezetnek, akit izraeli célzott támadással likvidált.
  • A palesztin Hamász közlése szerint az ország déli részén, egy menekülttáborban egy izraeli légicsapásban meghalt libanoni részlegének vezetője, Fatah Saríf Abu al-Amin.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG