2p

Simon Harris ír miniszterelnököt egy szupermarketben kapta el egy csalódott választó. A videó terjedni kezdett, Harris pártjának biztos előnye pedig elpárolgott.

Pénteken parlamenti választásokat tartanak Írországban, és a regnáló miniszterelnök, Simon Harris pártja, a két hete még a közvélemény-kutatásokban biztosan vezető Fine Gael immár hatpontos hátrányban van a legújabb mérések alapján.

Mi történt? A legnagyobb csapást egyetlen rövid videó mérte Harris és a Fine Gael népszerűségére. Az egy szupermarketben kampányoló Harrist egy csalódott, fogyatékkal élőket gondozó ápolónő állította meg, és vádolta azzal, hogy

„semmit nem tettél értünk”.

Harris erre közölte, hogy ez nem igaz, majd látványosan ingerülten próbálta lerázni a nőt, végül pedig megrázta a kezét, majd lelépett.

A videó terjedni kezdett a közösségi oldalakon, a Fine Gael népszerűsége pedig zuhanni kezdett. Harris azóta számos alkalommal bocsánatot kért viselkedéséért, de ez egyelőre nem látszik meghatni a választókat.

Nem ihat a győzelemre: Keir Starmer brit (j) és Simon Harris ír miniszterelnök barna sört iszik a brit kormányfő vidéki rezidenciájának, a Chequers-háznak a kertjében 2024. július 17-én
Nem ihat a győzelemre: Keir Starmer brit (j) és Simon Harris ír miniszterelnök barna sört iszik a brit kormányfő vidéki rezidenciájának, a Chequers-háznak a kertjében 2024. július 17-én
Fotó: MTI/EPA pool/Neil Hall

Kedd este a három legnagyobb párt vezetője (Harris mellett Micehál Martin, a Fianna Fáil és Mary Lou McDonald, a Sinn Féin vezetője) tévévitán vett részt, az elemzők szerint az ezen nyújtott teljesítmény lehet még döntő a pénteki szavazáson, de azóta még nem készültek új felmérések.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egekbe szökött a koporsók ára Oroszországban
Elek Lenke | 2026. április 26. 17:12
Nincs elég temető és krematórium.
Nemzetközi Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:04
A két különmegbízott, Steve Witkoff és Jared Kushner tárgyalt volna Pakisztánban az iráni külügyminiszterrel, de Trump szerint nem éri meg a sok utazás és költség emiatt.
Nemzetközi Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 10:56
A Fehér Ház vacsoráján nyitott tüzet egy 31 éves férfi, aki tanárként dolgozott, és emellett videojátékokat fejlesztett. Az előző elnökválasztás előtt Kamala Harris kampányát is támogatta egy kisebb összeggel.
Nemzetközi Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
Kormos Olga | 2026. április 26. 10:41
1986. április 26-án a csernobili atomerőműben egy végzetes tervezési hiba miatt a túlfuttatott 4-es reaktor egy rutinszerű leállítási kísérlet során felrobbant, elindítva egy olyan eseményláncolatot, amely végül több százszor nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot juttatott a légkörbe, mint a Hirosimára ledobott atombomba.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:56
Aleksandar Vucic szerb elnök a hanyatló Nyugat-római Birodalomhoz hasonlította Európát.
Nemzetközi Patthelyzet Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 15:13
Az államfő nem állít miniszterelnök-jelöltet.
Nemzetközi Netanjahunál prosztatarákot diagnosztizáltak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:56
Még 2024-ben, csak most hozták nyilvánosságra.
Nemzetközi Zelenszkij kész tárgyalni Putyinnal a békekötésről
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:31
Az ukrán elnök szeretné, ha a megbeszélésekre Azerbajdzsánban kerülne sor.
Nemzetközi Már Romániát is elérték az orosz drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:04
Több mint kétszáz embert evakuáltak Romániában dróntörmelékek miatt.
Nemzetközi Nem nyugszik Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:51
Kormány a halálbüntetések végrehajtásának gyorsításáról szóló intézkedéseket hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG