1968. május 29-én de Gaulle tábornok helikoptere elhagyta az elnöki palotát. Családjával Massu tábornokhoz, a Németországban állomásozó francia csapatok parancsnokához menekült. Másnap félmilliós tüntetésen követelték a lemondását. Pompidou miniszterelnök kész volt bevetni a hadsereget abban az esetben, ha a tömeg elfoglalja a fontosabb középületeket. A közvéleménykutatók szerint a francia lakosság egyötöde támogatott volna egy felkelést.
Másnap de Gaulle tábornok feloszlatta a Nemzetgyűlést, és új választást írt ki júniusra. A médiának kiszivárogtatták, hogy tankok kerítették be Párizst.
A választás első fordulóját június 23-án tartották, a másodikat június 30-án, tisztán egyéni választókerületi rendszerben.
Az elnöki pártok, azaz az UDR-RI az első fordulóban 43,65 százalékot szereztek, a másodikban 46,39-et. A három baloldali párt az első fordulóban a szavazatok 40,84 százalékát kapta, a másodikban pedig 42,38 százalékot. A legerősebbnek tartott párt, a Kommunista Párt alig 34 mandátumot szerzett, Mitterand-ék 57-et.
Az UDR-RI pedig 354-et, azaz a mandátumok 72,68 százalékát.
De Gaulle-hoz képest Orbán Viktor húsvéti nyuszi, Massu tábornokot pedig egyáltalán nem próbálom G.Fodor Gáborhoz hasonlítani. Mondjuk, Jean-Paul Sartre sem egy Debreczeni József.
Ezt a posztot kizárólag a miheztartás végett írtam meg.
Rácz András Oroszország-szakértő közösségi oldalán tette közzé kételyeit Orbán Balázs disszertációja kapcsán. 
