Brexit-blues

         Karácsonykor sztrájk lesz a brit reptereken, a postán és Londontól délre a vasutaknál.  A jobboldali bulvárlapok szerint az egyik brit közlekedési szakszervezet, az RMT elnöke, Sean Hoyle azt mondta egy szélsőballer mítingen, hogy az a célja, hogy megdöntse a kapitalista rendszert. A BBC szerint csak a "bloody tory government" megbuktatásáról volt szó. Az RMT főtitkára szerint a sztrájknak nincsenek politikai céljai.

         Közben többen arra szólították fel Theresa May miniszterelnököt, hogy dobjon egy tecsőrt, azaz korlátozza a szakszervezetek sztrájkjogát. A Downing Street jelezte, hogy erre nem kerülhet sor.

          A brit baloldal egy része kb. olyan, mintha a Magyar Idők rádöbbent volna, hogy Orbán Viktor Leó Trockij unokaöccse. Hajlamosak bolondos dolgokat összehordani a szocialista jövőről. Jeremy Corbyn munkáspárti elnök aránylag szolid marxista (imádom ezt a képet róla, nem, a vörös kendő nem "azt" jelenti), de a prolidikis ideológiai nehézlégzés mindig is jelen volt a királyságban. A Munkáspárt baloldala sokkal ballerabb, mint a töketlen öreg magyar komenisták voltak röviddel a rendszerváltás előtt, a brit Törőcsik Mari, Vanessa Redgrave olyan szélbal szervezeteknek volt vezéregyénisége, amelyet Kádárék simán betiltottak volna. Volt egy kőmarkcista hagyománya a Munkáspártnak, amit Tony Blairnek személyesen kellett átszállítania a történeti múzeumba, mert magától nem ment volna. 

          Magyarországon szokatlan dolog, hogy emberek csak úgy, minden hátsó szándék nélkül beszélnek marhaságokat, nálunk a ideológiáknak szabott áruk van. Az angol furaság belülről jön. 

          Az Egyesült Királyság még nem nézett szembe azzal, hogy mi vár rá az elkövetkező években. A keményvonalas konzervatívok (akik valamilyen perverz értelemben a legliberálisabb politikusok Európában) előtt a szabadkereskedelemre épülő Új Birodalom képe lebeg, amely birodalom szélsebesen hagyja el az öreg és lusta Európát, és nincs szüksége az uniós lótifutikra, kivéve talán az építőmunkásokat, az orvosokat, a pincéreket, a tudományos kutatókat és mindenki mást. A baloldal abban reménykedik, hogy a miniszterelnök-asszony akkorát fog csusszanni a nóziján, mint ide Stoke-on-Trent. Nigel Farage az egyszerű brit emberek képviselője, pedig nyilvánosan örömködik azon, hogy végre nem kell neki egyszerű brit emberekkel érintkeznie. 

            Valójában senki sem tud semmit azon kívül, hogy karácsonykor elszabadul a kedélyes brit pokol. 2017-ben nagy döntéseket kell hoznia az országnak, de legalábbis egy sajátos cipőkultúrájú hölgynek, akiről  azt sem tudjuk igazán, hogy miről álmodozott tavaly ilyenkor. Az Egyesült Királyság egy nagyon erős ország, de annyira azért nem erős, hogy a saját hülyeségén ne tudjon egy hatalmasat perecelni. A brit emberek igen kiszámíthatóan kiszámíthatatlanok, és most szembe kell nézniük a saját döntéseik következményével. Amikor a Marmite nevű fogyasztásra nem különösebben alkalmas sajátosan brit finomság ára tíz százalékkal emelkedett, már megjelent a szemekben valami, amit akár "dehát nem erről volt szó"-nak is lehetne fordítani. Most ennél lényegesen meredekebb változások várhatók. 

               Amiről persze eszembe jut, hogy két remek Shakespeare-előadást is láttam az elmúlt napokban, a Bagossy-féle Hamletet és a Minden jó, ha a vége jó-t a Katonában. Az angolok múltjára egész civilizációt lehet építeni a brit szigeteken kívül. És persze a szigeteken is, ha eltekintünk attól a pár tucat jól öltözött, ámde az eszméletvesztésig részeg angol hölgytől, aki a Piccadilly megállónál szállt fel a vonatra két hete, mikoron szerzőnk gépe öt óra késéssel érkezett meg Kölnből, amit árnyal az a tény, hogy eredetileg Düsseldorfból kellett volna megérkeznie.

               Hogy nem ilyen lovat akartam? Lehetséges. De ez most egy ilyen ló, meg kell becsülni.