(Yvon Mvogo (kameruni), Ricardo Rodriguez (spanyol-chilei), Johan Djourou (elefántcsontparti), Gökhan Inler(török), Granit Xhaka (koszovói-albán), Valon Behrami (jugoszláviai albán), Blerim Dzemaili (macedóniai albán), Gélson Fernandes (zöldfoki-szigeteki), Pajtim Kasami (macedóniai albán), Xherdan Shaqiri (koszovói albán), Breel Embolo (kameruni), Haris Seferovic (bosnyák), Admir Mehmedi (macedóniai albán). Tőlük retteg Orbán Viktor, ezektől a SVÁJCI fiúktól, akik kiverhetik a magyarokat a futball-világbajnokságról. Ha van borzalmas bűne Orbánnak (és van azért több is), akkor az az, hogy ha ez esetleg megtörténik, én nem fogok sírva fakadni. Kevés dolgot tudott elvenni tőlem Orbán Viktor, de a magyar válogatottért való szurkolást, ami a gyerekkoromat jelentette, igen. Magyarországon már nincs magyar futball, csak orbán futball, a szotyolát köpködő, csíkos ingű, pocakos hatalmárnak van csapata, nem a magyaroknak. De ez tényleg csak zárójel, és gyorsan be is zárom.)
(Orbán egy olyan Magyarországot képzel el, ahol kizárólag kétféle ember lakik, baloldali nemzettipró illetve jobboldali honemeltyű. A kőkommunista családba született, egykori KISZ-titkár Orbánnak természetesen joga van jobboldalinak lennie, akárcsak a munkásmozgalmár családba született Kövér Lászlónak, de amikor a Tanácsköztársaságig, sőt a Martinovics-összeesküvésig visszamenőleg lesznek jobboldaliak, akiknek Haynau volt a jele az oviban, azért az kicsit mulatságos. Magyarországon a Nagy Imre kivégzését követelő Pozsgay lehet jobber, a Szűrös elvtárs lehet jobber, Kádár egykori csahosai lehetnek jobberek, mert a jobboldaliság valóságos definíciója az, hogy valaki lojális Orbán Viktorhoz. Semmi más. És ha valaki nem antiszemita (az valahogy mentőkörülmény), és nem lojális az Orbánhoz, akkor az baloldali. Ennyit kell megtanulni ma egy politológusnak, és már mehet is tanulmányt írni a Századvéghez oldalanként kétszázezerért. De ez is csak zárójel, és ezt is bezárom.)
(A kérdés az, hogy ki szereti a magyarokat. Ezt a kérdést nem lehet lefordítani világnyelvekre. Magyarország gyakorlatilag alkalmatlanná vált a világnyelvekre való lefordításra. A magyar nyelv egy egészen különleges nyelvvé vált, a szövegeknek van egy sajátos dimenziója, ami mondjuk úgy, ortogonális a nyelvi síkra, és ebben a dimenzióban Mészáros Lőrincz, Habony Árpád, Andy Vajna lop el valamilyen nagyméretű tárgyat. És nem lehet a mondatokat eme különös magyar dimenzió nélkül helyesen értelmezni. Nekünk mindig a sorok között kell olvasnunk, és a sorok között általában egy kedves arcú Rogán Antal tulajdonítja el éppen az Alkotmány utcát. Igen, itt még a gumicsontot is ellopják. De, ahogy az Olvasó már rájött erre, ez is csak egy .... )
(Egy nagy Hómanbálint szoborra van éppen szükség, mert két Wassalbert szobor közé mindig kell egy Hómanbálint szobor, hogy kijöjjön a ritmus, mert amikor nálunk valaki nagyon szereti a magyarokat, akkor általában épít egy-egy szobrot valamilyen fasiszta disznónak. Ugye van ez a különös definíciója a magyarságnak, amelyet aránylag ritkán használunk mostanában, amelyikbe, legalábbis hozzávetőlegesen, de beleszámítanak a zsidócskák. Azok a zsidócskák, akik 1944 nyarán gettósodtak, vagonírozódtak és aztán valahogy elmenődtek a gázba. Nyilván véletlenek tragikus összjátékáról volt szó, de amikor Hómanbálint őrjöngve követelte, hogy a zsidócskák maradék polgári jogait is vegyék el, akkor esetleg, esetlegecske, része volt ennek a tragikus összjátéknak, ami, a különös és ritkán használt definíció szerint akár magyarnemszeretésnek is vélelmezhető. Amikor egy magyar miniszterelnök szája szélén habzik a magyarságszeretet, amikor a házibayerja bundájába törli az ő magyarimádatba beleizzadt kezét, amikor gyorselemzést közöl a Nézőpontos hímringyó tudóspolitológusember arról, hogy a magyarok háromnegyede kilenctizenegyedének negyvenhárom százaléka sikítva alélt el attól, hogy ennyire megszeretgette a miniszterelnök úr az ő valamely részüket, akkor én bezárnám ezt a zárójelet így a végén, hogy csattanjon egy kicsit, ahogy az a bizonyos magyarságszeretetben túlbúrjánzott vagonajtó csattant, mint valami tusványosi ütemes taps).
(A nő nem ember, a sör nem ital, a medve nem játék, de a kedves édesanyád Viktor az konkrétan tényleg...)
Egyre több szó esik arról, hogy 2025 az ukrán–orosz béke- vagy legalább tűzszüneti tárgyalások éve lehet, így nem meglepő, hogy a politikusoknak ötleteik támadnak a konkrét feltételekkel kapcsolatban. 
