A menekültprobléma reménytelenségéről

         1.  Magyarország belső állapota gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy bármilyen kérdésről, amelynek politikai vonzata van, értelmes vita alakuljon ki a társadalmon belül. Ennél a helyzet még rosszabb is talán, az értelmes vita klasszikus európai intézményei sem léteznek Magyarországon. A kormányzat a  fasiszta gazembereken (nevezzük nevén Bayer Zsoltot, Fricz Tamást, Kocsis Mátét) , vagy a gátlástalan manipulátorokon (G.Fodor Gábor, Mráz Ágoston Sámuel, a Lánczi család és bunfordgerdái) keresztül kommunikál, az ellenzéki hangok akkor hallatszanak ha eléggé lámpavas-intezívek, és a gyermekélelmezésből is egyetlen lépésben jutnak el a Szabadság-téri emlékműhöz, amit e sorok írója sokkal nagyobb megértéssel kezel, mint a szarháziak tevékenységét, de attól még kénytelen észrevételezni. Ez a centrális-erőtér ideológiájának következménye és  lesz még rosszabb.

         2.  Olvassák el  Sir Paul Collier oxfordi professzornak, a multikulturalizmus és a migráció avatott szakértőjének, a Social Europe portálon megjelent írását. Egészen biztos, hogy Collier professzor ellenezné a magyar határkerítést? Nyilván meg kellene tőle kérdezni, de abból, amit leírt én azt gondolom, hogy nem ellenezné. Ez nem a Napi Gazdaság, és nem valamilyen névtelen rezsimbérgyilkos, aki harmincezer forintért a Gulagot is megvédené. 

         3.  Nyugat-Európa nem lett "tele", de a válság után jelentős adósságokat halmoztak fel kormányai, és nagyon nehezen tudják fenntartani generózus szociális rendszerüket. Nagy-Britannia egy többgyermekes migránscsaládnak, amelyik megkapja a menekült státuszt, elvileg akár egy magyar kormánytag évi fizetésének megfelelő összeget juttathat egy évben, ahogyan a túlnyomó részt született brit "underclass" családoknak is ekkora (vagy nagyobb) összeget juttat néha. Erősen a határán vannak a lehetőségeiknek Európa kormányai. 

        4.   Szíriában borzalmas polgárháború tombol, milliók hagyták el az országot, az óriási többségük a térségben maradt, Irakban, Jordániában, Törökországban, Libanonban. Csak becslések vannak arra vonatkozóan, hogy hányan tartanak Európa felé. Néhány tízezer embert, talán évente ötvenezret, mondjuk három éven keresztül, be tudna fogadni Nyugat-Európa (a saját szegényeivel sem törődő, a nyugati per capita GDP töredékén vegetáló Magyarországot hagyjuk). Több százezret szinte bizonyosan nem. 

        5.    A Helsinki-bizottság, az Amnesty International, a migránsokat támogató szervezetek, az emberjogi csoportok tevékenysége elismerésre méltó, de vegyük tudomásul, hogy nekik nem kell államháztartásokkal, szociális feszültségekkel, százezrek iskoláztatásával, normális életmódjának fenntartásával foglalkozniuk. Nem arról van szó, hogy valakinek igaza van, vagy nincs igaza. Itt sokféle méltányolható vélemény ütközik, és valljuk meg néhány kevésbé méltányolható is, de néha ezen kevésbé méltányolható véleményektől sem tekinthetünk el. A nyugati radikális jobboldali, xenofób, a polgárok helyenként jogos, helyenként kevésbé igazolható félelmére bazírozó pártok megerősödése hatással van a mainstream politikusok cselekvési lehetőségeire.

       6.     Teljesen értelmetlen dolog Budapesten a multikulturalizmusról vitákat folytatni, Magyarország társadalma a szó ma használt értelmében soha nem is volt multikulturális, a nyugati multikulturalizmus problémája meg nem Magyarország ügye. A harmincas évek kék szemű, szőke náci fiúk iránt szexuális vágyat mutató Bayer Zsolt nézetein még csámcsogni sem érdemes, az egy őrület. Nyugat-Európában komoly problémát jelentenek a nem-integrálódó bevándorlócsoportok, amelyek az összes bevándorlók kisebbségét alkotják. Erről lehet beszélni civilizált módon, beszélnek is róla civilizált módon, részben talán érinti is a problémát, részben talán nem. 

       7.      Magyarország átjáróházzá vált, és azért azt talán sokan elfogadják, hogy nem szabad, hogy egy ország átjáróházzá váljék. A magyar kormány, amelynek tevékenységéről az 1. pont miatt reménytelen vitát folytatni, kezelni próbálja a majdnem kezelhetetlent. A teljesen értelmetlen plakátkampány, a rezsimcsürhe működtetése szinte egyáltalán nem érinti a migránskrízist. A határőrizet megerősítése, a kerítés, az influx csökkentésének szándéka a lényeg. Az nem elfogadható, hogy éveken keresztül fennmaradjon a jelenlegi helyzet. Itt nem szavakról van szó, hogyan kell helyesen megnevezni ezeket az embereket, nem a szinte alkalmazhatatlan általános elvekről, hanem arról, hogy elképesztő mennyiségű ember lépi át illegálisan a magyar-szerb határt (nem, nem fogom nem illegálisnak nevezni azt, ami nyilvánvalóan illegális, maximum bizonyos értelemben megértem azt, ami illegális), itt az a kérdés, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hogyan lehet optimálisan felhasználni a helyzet kezelésére. Senki sem könnyíti meg a magyar kormányzat helyzetét azzal, hogy akárcsak nagy vonalakban elmondaná, hogy mit vár el tőle. Ez azért van így, mert a nyugati kormányzatok morális kötelességei és fizikai lehetőségei jelentősen elváltak egymástól.

    Nem lesz mindenki által elfogadható és tisztességesnek talált megoldás. A kérdés az, hogy olyan megoldást tudnak-e találni, amelyik legalább valamilyen értelemben vállalható. Nem az Örülünkvincent-blog és nem Jótündér fogja elmondani, mit kell tenni. Van dolog a világon, amelyhez nagyjából annyira kell értenem, mint Collier professzornak a saját területén, csak az igen távol van ettől a kérdéskörtől. Én még csak vitatkozni sem mernék a migránskrízisről. Kötelességemnek éreztem megírni ezt a posztot, van, amikor a saját tehetetlenségét kell megírnia az embernek.