A bayer-szakos alapképzésről

          " Nincs két misi. Havi egy misi van. (Bayer Zsolt)"

            Palkovics államtitkár úr szerint nem keresnek eleget a formatervezők, ezért inkább golyóscsapágyakat kellene képezni az egyetemeken, és egyébként is túl sok szak van, a franc se tudja őket fejben tartani, ha mondjuk mindenki mechatronikai mérnök volna, akkor csak egy rubrika lenne, és oda szép műszaki betűkkel be lehetne írni, hogy merre van az arra, és pont arra lenne. És azt mindenki tudná és nem jelentkeznének összevissza mindenféle hülye szakokra, hogy andragógia vagy mi, úgy hangzik, mint valamiféle gyógynövény, egyszakos osztatlan egyenesenüljvagypofánváglakalogarléccel képzésben meg lehetne oldani az ország minden problémáját. Különösen azokat a problémákat, amelyek kapcsolatosak a karburátorokkal, és hát, van más? Na, ugye.

            Mindazonáltal, itt van ez a misi. Ha volumenükben nézzük a dolgokat, nemcsak tekintetükben és vonatkozásukban, megállapíthatjuk, hogy a legoptimálisabb képzési forma a bayer-szakos alapképzés lenne. Tízmillió misi, azaz tízmisimisi havonta, az tíz bili, az már dzsídipi a javából, arra már nézne az ájemef, mint Ernő bácsi a törökfürdőben. 

           Ez a bayerzsoltság afféle komparatív előnyünk lehetne. A magyar karakternek egyfajta kvintesszenciájáról beszélünk. A nyugati ember mára teljesen elfelejtette, hogyan kell egyszerre rohadtul aljasnak és mégis figyelemreméltóan középszerűnek lennie, mindenkit elárulnia, akit ismer, és néha még olyanokat is, akikről fogalma sincs, hogy kicsoda. Mi ebben szocializálódtunk. Jó, van, aki nem iszik, de nem mehet mindenki mesterképzésre. 

          Az exportlehetőségek szinte kimeríthetetlenek. Ruandában évek óta nem szabdaltak senkit szét machétével, mert valamiféle kényszerképzetük támadt, hogy mégis csak az jó, ha többé-kevésbé mindenki életben marad. Már azt sem tudják, hogyan lehetne kirobbantani egy tisztességes tömegmészárlást, egyszerűen képtelen egy hutu egy tuszit azzal a régi hévvel gyűlölni, ami után sorba lehetne rendezni a koponyákat a polcokon. A melegeket, a zsidókat, a cigányokat minden tulokarcú náci tudja utálni, de azért rühellni valakit, esetleg agyon is verni, mert az illető nem szereti a spenótot, az már művészet. A posztmodern korban az emberek annyit nézegetik a hülye mobiltelefonjaikat, hogy nem marad idejük arra, hogy hazudozzanak, lopjanak, csaljanak, politikusok seggét nyalják, pláne, hogy valakinek rendesen tönkre tegyék az életét. 

           Piacvezetők lehetnénk a bayerségben. Állna a hülye labanc a Nemzeti Színház színpadán, sipítozna, hogy mennyire aggódik, mert ilyen rettentő egy gusztustalan ország lett belőlünk, mi meg nem picsognánk, mint valamiféle seggbecsippentett blaskópéter, hanem kihúznánk magunkat, és büszkén mennénk ki a büfébe a fél cseresznyéért, vagy tán egészen azért.