Orbán Viktor tudományos intézetének Orbán Viktor által személyesen kinevezett vezetője, Szakály Sándor (az MTA doktora) szerint a zsidók Kámenyec-Podolszkba deportálása csak idegenrendészeti eljárás volt.
(ha én most elkezdek szörnyülködni, akkor én leszek a hisztis hülyezsidó, aki ugrál, a belvárosi értelmiségi, akinek nincsen jobb dolga. nem kezdek el én semmit, szerk. megj.)
Szerintem tudományos szakkérdéseket bátran lehet diszkutálni, úgyhogy én egy másik, szigorúan tudományos szakkérdésről szeretnék írni pár sort. A Long Drop nevű eljárásról.
A Long Drop csak egy orvosi eljárás, amely során egy jelentős tömegű test (pl. a Föld) illetve egy kisebb tömegű test (pl. Szakály Sándor) között fellépő gravitációs kölcsönhatást használják ki. Az eljárást William Marwood brit tudós fejlesztette ki, korábbi technikákat tökéletesítve. Az eljárás igen hosszan tartó, szinte tökéletes nyugalmi állapotot idéz elő. Számos esetben alkalmazták sikerrel, olyanokon is, akik idegenrendészeti eljárásokban vettek részt. Rengeteg publikáció mutat arra, hogy ezen páciensek közül egyetlen olyan sem akadt, akiben később daganatos betegségek alakultak volna ki.
Ennyit mára a tudomány és technika világának érdekességeiről.
Az első meccs Mexikó-Dél-Afrika lesz.

Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei



