Játék a kastélyban

     Személyek:  Turai

                        Gál         

                        Ádám

     Első felvonás: 

Díszes vendégszoba egy nagyon szép tengerparti kastélyban. Balról és jobbról ajtó. A színpad közepén garnitura: kanapé, asztal, két karosszék. Hátul nagy ablak. Csillagos éjszaka. A színpadon sötétség van. Mikor a függöny felgördül, a baloldali bejáratajtó felől hangos férfibeszélgetés hallatszik. Nyílik a bejáratajtó és három szmokingos úr lép be a szobába. Az egyik rögtön felcsavarja a villanyt. Némán mennek a középre, ott az asztal köré állnak. Mind a három rágyujt. Aztán egyszerre ülnek le. Gál a baloldali, Turai a jobboldali karosszékbe. Ádám középütt, a kanapéra. Igen nagy, majdnem kínos szünet. Füstfelhők. Kényelmes terpeszkedés. Csend. Aztán:

  GÁL.    Min gondolkodik olyan nagyon mélyen?

  TURAI. Azon gondolkodom, hogy tulajdonképpen milyen nagyon nehéz egy darabot elkezdeni. Mindjárt a darab legelején, mikor elkezdődik, bemutatni a szereplőket.

 ÁDÁM.  Az nehéz is lehet. (elbóbiskol)

 TURAI. Hidd el az nem tréfa: egy darabot jól elkezdeni. Ez az egyike a legnagyobb színpadtechnikai problémáknak. Gyorsan mutatni be a figurákat. Vegyük például ezt a képet, mi hárman. Ha nem egy nagyúri kastélynak ebbe a szobájába lépnénk be, hanem egy színpadra, épp mikor egy darab kezdődik. Egy csomó érdektelen dolgot kell összevissza beszélnünk. Hát nem lenne egyszerűbb a dolgot úgy kezdeni, hogy felállunk, és bemutatkozunk? (feláll) Turai vagyok, alpolgármester vagyok egy borzalmas ország fővárosának egyik kerületében. Húsz éve próbálom teletömni a zsebem, ebből élek. Pont. Most te.

 GÁL.   (feláll)  Én vállalkozó vagyok, megbízásokat teljesítek. Vannak emberek, akik nehézségeket okoznak a megbízóimnak, és én elérem, hogy ne okozzanak több nehézséget. Senkinek. Szép, tiszta munkát végzek.

 TURAI. A publikum szereti tudni, hogy ki mit csinál. Én a főnökömet akarom kinyírni, ő meg engem. És ő az erősebb. A publikum persze nem akarja tudni, hogy ki a főnököm, mert a publikum nem szeret bíróságra járni. Te jössz, Gál.

 GÁL.   Turai főnökétől kapom a legjobb megbízásokat, de a honoráriumom húsz százalékát vissza kell utalnom a bankszámlájára. Ez felháborít, hiszen megszoktam, hogy csak tíz százalékot kell visszautalnom, és én is a piacról élek. Most is éppen fel vagyok háborodva, ezt látja is a publikum az arcomon. Megfelel?

TURAI.  Hát nem ez volna legegyszerűbb, így kezdeni egy darabot? 

GÁL.   Ne beszéljünk színházról, beszéljünk inkább arról, hogy baszdmeg, ez a polgármester mekkora egy patkány. Tudod, Turai, színpadtechnikailag az a legnagyobb probléma, hogy amikor az ember lelő egy újságírót, akkor kell egy tiszta fegyver, lehetőleg külföldről, valakinek lopnia kell egy autót, nem járhatok a saját verdámmal ölni, és utána, ez a geci patkány zsebreteszi a másfél millát. Ez a színpadtechnikai probléma, baszdmeg. Végre rendes kormányunk van, amelyik megbecsüli a magamfajta konzervatív üzletembereket, nem mint a kommunisták, akik még azt sem tudják biztosan, hogy kit lövessenek le, és akkor jön ez a görény, és lassan a Hűvösvölgyben kell kecóznom szaros kétszáz négyzetméteren, mint szegény bátyámnak. Pontosan írtam le a konfliktushelyzetet, drága Turai?

TURAI.  Remekül. A publikum számára a legfontosabb, hogy megértse a karakterek szándékait, és ahogy mondod, az alapvető konfliktushelyzetet. És most elmondjuk neki. Az az alapvető konfliktushelyzet, hogy mi mindketten szépen becsületesen szeretnénk lopni, úri emberek módjára, erre jön a főnököm, és platinából építtet magának seggmosót. Végre van egy kormányunk, és egy szeretett kormányfőnk, aki hagy minket lopni, és csak annyit kell neki visszaosztanom, amennyit az ember úgy is visszaosztana neki jó szívvel, és akkor szembetalálkozunk a mohósággal, a keresztényietlenséggel. És ez fáj nekünk. Az én karakterem számára ez az alapvető konfliktushelyzet.

GÁL.   Az én karakterem még hozzátenné, hogy még jobban felépítse a drámai szituációt, hogy a főnököd egy barom, akit a szeretett kormányfőnknek jól valagba kellene rúgnia, de azért még sem szólhatunk a szeretett kormányfőnknek egy ilyen pitiáner ügyben. A publikum számára itt már minden világos, különben is tudja jól, hogy ha nekem is csak tíz százalékot kell visszaosztanom, akkor valószínűleg neki is, azonosulni tud tehát a karakteremmel, pláne, amikor látja a szünetben, hogy szeretett kormányfőnknek hála csökken a sajtos pogi ára a büfében.

ÁDÁM. (felébred) Nem értem, mi történt, kedves Turai?

TURAI. Semmi különös, drága Ádám, egy szép autóutazáson vagyunk Olaszországban. Végre van pár gondtalan óránk, te szerelmes vagy a primadonnába, mi meg pihenünk, Isten veletek, rossz illatú kulisszák, hamis színészek és igazi direktorok. Készen van az új operett, előttünk a kék tenger, remek volt a vacsora, a homár konyakban, és a naplemente Livorno felett. Nemsokára jön Annie, és elénekli nekünk a valcert, a fővalcert, az égbeszárnyaló valcert, amelyet az ártatlan gyermek, szerelmes fiatal szívének minden lelkesedésével...

ÁDÁM.  De mi az a "visszaosztani"?

GÁL.  Van egy indítványom. Holtfáradt vagyok. Feküdjünk le. Énekeljünk holnap. (Feláll, Ádámhoz lép, megsimogatja a fejét, majd egy törülközővel megfojtja). Ez most így alakult, kedves Turai, Molnár úr majd megoldja a második felvonásban.