Kaphaza

        "Azért akarunk kormányozni, hogy az emberek normálisan éljenek, legyen baloldali politika meg végre a saját embereinket kifizethessük. (Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója, valamikor)

         Nem fogok szörnyülködni. Ennek két oka van. Az egyik ok az, hogy az elmúlt negyedszázadból tizenöt évet a festői Magyarországon éltem le, ahol Szent István óta szól arról a hatalom, hogy a saját embereket kifizetik. Otthonos mondatok ezek, termálvizes medencében terül el az ember úgy, ahogy ezekben a szavakban. Ettől édes a hazám. Nem vetem meg az embereket csak azért, mert valakik "sajátjai". Csak tudom, hogy nem mindenkinek jut valaki, akinek a sajátja lehet. Nem mindenki lehetett szochazás, és nem mindenki lehet most kaphazás.

        A másik ok az az, hogy ha lemegyek az utcára, senkinek se tudnám elmagyarázni az orbánviktort, a velezárpádot, a trafikot, nert és a többi hazaédesítőt. Nem tehetek úgy, mintha otthon lennék. Nem vagyok otthon. Egyre inkább nem otthon vagyok otthon. 

      Olvasom a Facebookon a funkcionális analfabétizmus és az alkoholizmus közötti szűk ösvényen botorkáló önkormányzati nénit, aki kétségbeesetten szidja a kommunistákat. Valakinek ő is a sajátja. Nagyon kicsi ember sajátja. Az a kicsi ember sem egy túl nagy ember sajátja. Elmegy majd a Békemenetre, és abban reménykedik, hogy sokan látják a kisvárosban. Ő már nem veszíthet sokat, de azért még mindig eleget. Nem tudok haragudni rá. Van, akinek egyből az arcába tapos az élet. Milliónyian vannak.

      A véleményformáló magyar értelmiség a rendszerváltás óta sajátember. A saját sajátságunk persze más sajátság, mint a mások sajátsága. Mi a kaphazánkat kicsit megérdemeltük. Mert ugye nem kaptuk meg ezt, meg ezt, meg ezt, akkor nekünk az tulajdonképpen jár. Mi nem szolgáljuk ki a hatalmat. Ők szolgálják ki a hatalmat. Mi tesszük a dolgunkat, és úgy alakultak a dolgok, hogy ez nagy vonalakban nem volt ellenére a hatalom bizonyos képviselőinek. Akikről persze megvan a véleményünk, és ezt el is mondjuk baráti társaságban az ötödik Glenfiddich után. 

     Ők, a másik oldal sajátjai, tehetségtelen karrieristák. Mi a tehetségünkkel is boldogulnánk, csak úgy alakult, hogy nem egészen a tehetségünkkel boldogultunk. Különben is, nem mi vagyunk a politikusok sajátjai, hanem a politikusok a mi sajátjaink, csak ez bizonyos megvilágításban nem látszik jól.

        Kicsit persze szétrohad az ország, kicsit persze elmenekülnek innen a fiatalok, de nyilván nem miattunk, hanem miattuk. Miattunk nem menekülnek, hanem csak kalandot keresnek egy londoni szálloda konyhájában, egy csomagoló üzemben, hónapos szobákban. Tapasztalatot gyűjtenek, hogy utána élményekben gazdagon hazajöjjenek. Miattuk viszont kurvára elmenekülnek. 

        Az ő rendszerüknek a lényege a kaphaza: az, hogy kifizetik a sajátjaikat. A mi rendszerünknek ez csak velejárója. 

       Anyátok picsáját. Teszem hozzá bátortalanul. És már vissza is vontam.