K. és a démonok

     1.      K. akkor már hat napja bujkált. A faluba nem mert lemenni, azokon a konzerveken élt, amelyeket a padláson talált. Száraz kenyérre kente fel a hideg zsírt, amit a káposztakonzerv tetejéről kapart le a kanállal. Még volt két órája a sötétedésig. Huszonkét és fél kilométert kellett gyalogolnia a benzinkútig a kis úton, ha szerencséje van már nem jár arra senki, aztán végig az ösvényen, át az erdőn és kész. Onnan egy óra Ausztria. L.-t is ők vitték át, húszezer euró, előre kell fizetni, de ezek megbízhatóak, L. tudja mit csinál.

    2.      K. rajta volt a listán. Nem is értette, hogy miért, ő nem csinált semmit. Azt mondta, amit mondania kellett. Ő nem lövetett, neki ahhoz semmi köze nem volt, az egyértelműen túlkapás volt, de ahhoz neki nem volt semmi köze. Talán azt nem kellett volna már bemondania a tévében az utolsó napon, azt talán fel lehetne használni ellene, de arra is van magyarázat, ezek bonyolult dolgok, nem szabad kiragadni őket a kontextusukból.

   3.       K. nem fért fel a gépre. Mondták, hogy meg kell értenie, és ő meg is értette, de azért egy kicsit fájt neki, mert azért ő sokat vállalt, ő megtette, amit lehetett, a párt és a kormány mellett, persze nem olyan értelemben, mert attól ő természetesen elhatárolja magát, de azért mégis csak megtette, és igazán egy helyet, talán a csomagtérben, vagy valahol, megérdemelt volna,  de hát meg kellett értenie.

  4.        K. elítélte az erőszakot. Már nagy általánosságban, de tulajdonképpen a maga konkrétságában is ugye, ő a jogállamiság feltétlen híve volt, és arról nem tehetett, hogy az események úgy alakultak. Félrementek bizonyos dolgok, ezt elismeri, félrementek, de ez nem az ő felelőssége. Ő nem mondta, hogy azt kell tenni. Azt a B. írta le az újságban, aki mindig hajlamos volt a szélsőségekre, és meg is érti, hogy B. nem kerülte el a felelősségre vonást, és nem is csodálkozott azon, hogy, szóval azon, ami  B.-vel történt,  de hát ő ezekkel egy lapon, azt azért nem lehet.

  5.       K. elérte a benzinkutat. Egészen közel van egy ellenőrzőpont, kellett egy kicsit kerülnie, de ott volt időben, sőt még volt egy órája. Persze jobb lett volna Abu Dhabi, ott nem kell magyarázkodni, azok megértik, az osztrákok valószínűleg kérdezősködni fognak, ha úgy alakul, de ő el tudja magyarázni. Parancsra tette. Ez nem hangzik jól, rossz a csengése, utasításokat hajtott végre, ez így jobb, utasításokat. Vannak szabályok, azokat be kell tartani, néha nem könnyű, nem mindig lehet mérlegelni,  de ahhoz nem volt köze, azt visszautasítja, az már akkor volt ő, amikor ő már látta, hogy itt vannak bizonyos hibák, talán több is mint hibák,  de akkor ő már nem, egyszer talán ugye tévében, amikor azt mondta, de azt kényszernek is nevezhetnénk, kényszerhelyzetnek. 

 6.        K. megnyugodott. Egészen szimpatikus ember a sofőr, bolgár vagy albán, de jól beszél angolul, és L.-t is ő vitte át. Ismeri a terepet. Húszezer euró, az végül is nem olyan sok, a számlája megvan, azt megígérték, a számla az nem olyan, hogy meg kell értenie, az jár, az a számla, azért ő dolgozott. Kisbusz, egyedül van, csak ő viszik át, egészen Bécsig. A motor már járt, de még nem indultak el. 

 7.         Q. nem volt bolgár, sem albán. A homszi Al-Baath egyetemen tanított fizikát. Az öccse családjával indult el akkor, de aztán valahol a határon elszakadt tőlük. Egy ideig egy táborban volt, aztán sikerült eljutnia Münchenbe. A bajor rendőrségtől tudta meg, hogy a öccse, a feleségével és a fiukkal is ott volt abban a kocsiban Parndorfnál. Akkor hallott K.-ről először, de nem akkor döntötte el, hogy megöli, hanem csak jóval később. A szulamiták szerint a vérbosszú haram, meg kell próbálni megbocsátani, meg kell próbálni megbékélni magunkkal, mert különben elragadnak Azazel démonai. A szulamiták Istene könyörületes, még az igaz hit ellenségeivel szemben is az, és Q. jó szulamita volt, bár talán szívesebben hitt az Ősrobbanásban és a kvarkokban, mint Istenben.   Q. megpróbált megbocsátani,  évekig próbálta megbocsátani K. bűnét, de nem sikerült. Elveszítette Istent és megtalálta Azazelt. Amikor Budapesten kitörtek a harcok, tudta, hogy eljött az ő ideje.

A motor járt, a kis csövön keresztül a busz raktere lassan megtelt  kipufogógázzal. Q. pontosan tudta, hogy K. mikor találta meg azt a képet, amit azon a borzalmas napon Q. kitépett az osztrák újságból, hallotta K. üvöltését, azt is ahogy véresre törte a kezét a busz falán.  Minden elcsendesedett, és Q. már nem gondolt K.-ra. A szép napokra gondolt, a galambokra a parkban, a tea ízére az utolsó békés napon, aztán már nem gondolt semmire, csak rágyújtott egy cigarettára és várta, hogy eljöjjenek érte Azazel démonai.