Mit várunk a magyar felsőoktatástól?

         Akarjuk-e azt, hogy a magyar felsőoktatás hasonló szerepet töltsön be Magyarországon, mint a brit felsőoktatás Nagy-Britanniában, a svájci felsőoktatás Svájcban, vagy a német felsőoktatás Németországban?

         Ha erre a kérdésre valaki nemmel válaszol, akkor azt, tekintettel a felzárkózásról, konvergenciáról szóló generális mantrákra, illik megindokolnia.  Akkor is, ha az illető Magyarország miniszterelnöke. Tisztáznunk kell azt, hogy mit várunk el a magyar felsőoktatástól, sőt még azt is végig kell gondolnunk, hogy mit értünk felsőoktatás alatt. Ebben a posztban abból az alapfeltevésből fogok kiindulni, hogy Magyarországon a felsőoktatásnak nagyjából hasonló szerepet kellene betöltenie, mint a nyugat-európai országokban, és ennek az alapfeltevésnek a következményeit szeretném megvizsgálni.

         Mi az, hogy egyetem? 

         A kérdés sokkal bonyolultabb annál, mint amilyennek hangzik. Néhány napja jelent meg a idei Complete University Guide, a brit egyetemek rangsoraival. Összesen százhuszonhat egyetemet rangsoroltak. A táblázat elején természetesen Cambridge és Oxford áll. A közepén Portsmouth, Northumbria és Bedford, a végén pedig Glyndwr, East London és a London Metropolitan. Nagy-Britanniában hat évente vizsgálják meg az egyetemek kutatási teljesítményét, a legutolsó vizsgálat éppen tavaly volt. Erről az oldalról valamennyi terület rangsora letölthető. Látható, hogy Oxbridge gyakorlatilag minden lehetséges tudományterületen a világszínvonalat képviseli, a gyengébb intézmények pedig egy-két területen érik csak el a nemzetközi színvonalat. A CUG táblázatából kiolvasható, hogy óriási különbségek vannak a legjobb és a leggyengébb egyetemekre jelentkező középiskolás diákok vizsgaeredményei között. Egészen más szerepe van a táblázat első három, ötvenedik-hatvanadik illetve százhuszadik helyezettjének. Általánosságban nem is lehet brit felsőoktatásról beszélni, és valójában magyar felsőoktatásról sem.

         Oxford és Cambridge a brit kultúra és tudomány meghatározó intézménye, nemcsak egyszerűen  felsőoktatási intézmények. A magyar Oxbridge-től is valami hasonlót várhatnánk el.  A magyar Oxbridge szerepét kell először tisztázni (ebben a posztban én leginkább a magyar Oxbridge-ről írok, ami nem jelenti azt, hogy csak ezt az egyetemi szerepet tartom fontosnak). A magyar közvélemény tágas termeket lát maga előtt, amikor az egyetem szót hallja, ahol egy szemüveges ember áll a táblánál, a diákok pedig a füzetükbe írnak. A viták pedig arról szólnak, hogy hány diák írjon a füzetbe. A magyar Oxbridge nem csak, sőt nagyon nagy részben nem a szó direkt értelmében vett felsőoktatást kell hogy jelentse. Már amennyiben igennel válaszolunk a poszt elején feltett kérdésünkre. Ki kell mondanunk, hogy a magyar Oxbridge a magyar tudományos kutatás zászlóshajója kell hogy legyen. Igen, ezen osztoznia kell a Magyar Tudományos Akadémiával, az MTA-nak nem lehet primátusa a tudományban. Ez egy félelmetes mondat, és ennek megfelelően félve is írom le. Ugyanis a Magyar Tudományos Akadémia, amely intézmény nem, még egyszer, nem az utcanévbizottságot jelenti, intézeteinek nem elhanyagolható részét tekintve európai színvonalon működik és én úgy gondolom, hogy ennek így is kell maradnia. Nem az Akadémiát kell lehúzni, hanem a magyar Oxbridge-t felemelni. Nem kis feladat, senki sem kész rá, és természetesen fel sem merül, ez a poszt már korábban az ufológia irányába fordult.

          Mi várható el a magyar Oxbridge-től? 

          Nagyon nehéz kérdés. A kommunista rendszer bukása után nem ugyanolyan helyzetből indult újra a magyar matematika, az idegtudomány illetve a szociológia, a filozófia vagy a közgazdaságtudomány.  El kell döntenünk, hogy hová próbálunk besorolni egy adott területet, mondhatjuk úgy is, mely brit egyetem szintjére emeljük a lécet. Ez nagyon nehéz kérdés, meg sem próbálok válaszolni rá. Azt gondolom, az ötvenediknek rangsorolt brit egyetem társadalomtudományi tanszékeinek publikációs normáit érdemes lenne legalábbis megvizsgálni (és a huszadik helyen rangsorolt természettudományi tanszékeket). Azt is érdemes megnézni, hogy ezeken a tanszékeken, mennyi ideje van egy egyetemi tanárnak a kutatásra, mennyit keres egy senior lecturer, és abból is sokat lehetne tanulni, hogy egy brit lecturer állásra hányan és, harmincas éveik elejére, milyen tudományos teljesítménnyel jelentkeznek.

           Mi várható el a diákoktól?

           Erre a kérdésre még a fentieknél is nehezebb válaszolni. Óriási a szórása az emberi képességeknek. A magyar fiatalok felső öt- tíz százalékának teljesítményét nem lehet előírni, azt meg kell vizsgálni, meg kell érteni és csak így válaszolhatunk erre a kérdésre. Kötelességemnek érzem azt, hogy itt a következő húsz százalékról is beszéljek. A magyar fiatalokra kell méretezni a követelményrendszert. Természetesen elvárható a tisztességes munkamorál, az elkötelezettség egy bizonyos szintje (ami természetesen függ attól, hogy hányadik decilisbe tartozik az adott fiatal), de a mediánhoz kell mérni az alapkurzusokat. Nem lehet évfolyamokat megbuktatni és közben szigorú arccal nézni a levegőbe. Azt gondolom, hogy a magyar felső öt százalék összemérhető a brit elittel, de ezt nem ebben a posztban fogom kinyilatkoztatni. Az elit nyilván nagyon komolyan terhelhető és terhelendő, bizonyos szakmák esetében nagyon veszélyes kompromisszumokat kötni, de még az ő esetükben is belátásra és empátiára van szükség. A felsőoktatás kooperációról szól és nem háborúról. 

          Mi a helyzet az autonómiával? 

          Nagy-Britanniában legendásan autonómok az egyetemek, Németországban kevésbé. Akit érdekel a téma, ebben az anyagban utána nézhet az európai helyzetnek. Az, hogy az egyetemi tanács tagjait (ennek a megfelelője akar lenni a konzisztórium) ki nevezi ki, és milyen viszonyban van a szenátussal, hogy ki választja meg a rektort, egyáltalán nem jelentéktelen kérdések, de a valódi kérdés az ott van a poszt elején. Ha arra a kérdésre igennel válaszolunk, akkor nem nevezhetjük ki X.Y-t kancellárnak a Zeneakadémiára vagy a szegedi egyetemre, hanem inkább valamilyen könnyebb munkára oszthatjuk be a menza környékén. Igen, már említettem, hogy tisztában vagyok a posztom ufológiai jellegével. Mindazonáltal azt gondolom, hogy ha egy ország komolyan veszi az egyetemeit, akkor az irányítás meglehetősen széles spektrumában is kiváló felsőoktatása lehet, ha nem, akkor meg szinte mindegy, hogy milyen az egyetemi autonómia. 

           Tehát?

           Ez a poszt nem arról szól, hogy miért vonuljon valaki más az utcára. Csak és kizárólag arról, hogy szerintem milyen irányokban érdemes gondolkozni a magyar felsőoktatással kapcsolatban. Számomra az első kérdésre adott határozott igenlő válasz a lényeges. Támogatom a dühös fiatalokat és a magyar kollégáimat, szinte fenntartások nélkül támogatom őket, de most csak a számomra legfontosabb kérdésről akartam írni.