Mohácsi János úgy fél éve szakmai vitába keveredett Vidnyánszky egyik kaposvári slapajával. Az illető kereszténynemzeti szeretetből hozzávágott egy söröskorsót Mohácsihoz, aki ezt nyolc napon belül nehezményezte, amiért is a helyi bíróság kétszázötvenezer forint pénzbüntetésre ítélte. Mohácsinak lehet egy kis indulatkezelési problémája, de egyszer élünk, ha valaki pajszerral feszegeti a pofonládát, miért ne legyen meg az a kis öröme.
Mohácsi János ma este Vidnyánszky Attila pofikáját cirógatta meg egy színdarab erejéig. Tekintettel arra, hogy csak vasárnap lesz a bemutató, részletekről inkább nem írok. Annyit hozzáteszek, Tarlós főpolgármester úr is örömét fogja lelni az "A csillagos ég" című produkcióban.
Tegnap este a Vígszínházban Maximilien Robespierre beszélt az idegenszívűekről, akik eladnák a hazát.
Színház az egész világ, és Móricka benne minden férfi és nő. Mindenről az jut az eszünkbe. Orbán Viktor, mint egy egész országot betöltő vagina.
De legalább van témánk. Képzeljenek el egy svájcit, aki megnéz egy svájci színdarabot! Miről beszélget utána a feleségével? Jó, mondjuk a darabról. Másnap azonban már valami újról kell beszélgetniük, mi meg ugye elmondhatjuk egymásnak ugyanazokat a történeteket még egyszer és még egyszer.
Szerettem a Mohácsi(k) darabját. Nem mindenki fogja szeretni, én szerettem. Lehet, hogy azért, mert ha Turai és Gál volnék, és a színpadon csak egy szívlapát lenne meg egy Vidnyánszky Attila, meg tudnám oldani a színpadtechnikai problémát.
Nem, ma nem egészen a színházról szól a színház, van egy kis bukéja a lelkünknek, ahogy Alföldi mondta volt. Legalább lesz mit mesélni az unokáinknak. Most komolyan, miket mesélhet egy svájci az unokájának? Ő azt hallotta a nagypapájától, hogy volt egyszer egy szörnyű háború, amikor két egész napig nem volt krumplicukor a vegyesboltban. Mi behúztuk ezt az életet: kevés a szívlapát, sok a Vidnyánszky, elmegyünk a színházba, és álmodozunk egy nagy, nagy pofonról.
Korlátozzák az orosz diplomaták tartózkodási időtartamát. 
