Nem körúton belülinek való vidék

       Körúton belüli értelmiségi vagyok. Soha nem laktam a Körúton belül, olvasmányhiányaim alapján elég távol vagyok az értelmiségiségtől, de azért mégis. 

       A körúton belüli értelmiségi érzékeli a problémákat, és véleménye is van a problémákról, de azért soha életében nem találkozik velük, és ha egyszer mégis, akkor ír róluk egy posztot.

       Mi addig tartunk valakit ártatlannak, amíg a bíróság el nem ítéli, mert ez van a Könyvben. És ezt arra az esetre is alkalmazzuk, amikor az illető az orrunk előtt rabol ki egy bankot. És szigorú, elméleti szempontból igazunk is van. A Világ azonban nem mindig respektálja a szigorú, elméleti szempontokat.

       Igyekszünk tisztességesek lenni. Csak néha nincs beleírva a Könyvbe, hogy az adott helyzetben mi a tisztességes, és akkor elkezdünk lapozgatni, svéd alkotmányt, tizenhetedik századi portugál filozófusokat, ilyesmi. És akkor előfordul, hogy sajátosabbat mondunk a kelleténél.

      Pásztor Albertről kellene írnom a Körúton belülről.

      Nem megy. A legtisztességesebb, amit megtehetek az, hogy tudomásul veszem, ez most nem megy, nem próbálok okoskodni, és elismerem a tehetetlenségem.

      Félelmetes végtelen dimenziós objektumoknak mentem én neki az elmúlt hónapokban, a hétvégéimet is az irodámban töltöttem a tábláim előtt, a szent rendetlenség közepén. Ezekről a végtelen dimenziós objektumokról nagyon sok mindent, igen bátran el merek mondani. És ha esetleg tévedek, akkor abból nagyon kevés embernek lesz baja. Ezek a csodálatos végtelen dimenziós dolgok ugyanis csak pártucat ember fejében léteznek. Ez sokat segít.

      Vannak félelmetes dolgok, amelynek létezése sokkal kegyetlenebb, keményebb létezés, mint ezeké a kedves, otthonos félelmeteseké. Olyan emberek számára is tudnak félelmetesek lenni, akik nem szokták olvasni a Könyvet, és, rettenetes kimondani, jobban érintik őket a dolgok, mint a dolgokról való teoretikus beszéd. Ez a körúton kívüli létben a legidegesítőbb, ezért nem szeretem a körúton kívüliséget feltétlenül gyakorolni. 

     Csak akkor ezt ki kell mondanunk.  Ki kell mondanunk, hogy nem látunk jobban senkinél, hogy egyedül vagyunk a fejünkben kavargó gondolatokkal, hogy félünk attól, hogy nem felelünk meg a Könyvnek, hogy túlságosan megfelelünk valami másnak, félünk attól, hogy túl sokat foglalkozunk a megfeleléssel, hogy az egész lassan csak a megfelelésről fog szólni.

     Másnak lehet igazsága, körúton belül vagy kívül. Nekem, akárhol is vagyok, most nem lesz.