A szovjet uralkodó osztály, a Nomenklatúra számára a párt, az állam és a család szinonima volt. Fogalmuk sem volt a Szovjetunió polgárainak mindennapjairól, az áruházak üres polcairól, a hideg szélről, amely befújt a rosszul épített lakótelepi házak lakásaiba, a nyers és brutális elnyomásról, a pszichiátriai osztályokba küldött ellenzékiekről. A Nomenklatúra nem értette, miért tartják országukat a Gonosz Birodalmának.
Magyarországon is voltak komócsinok, voltak a pártállammal összeforrt családok, de itt Faust és Mefisztó néha személyiséget cserélt, és nem volt világos, ki kit ver át: Kádár a népet, vagy a nép Kádárt. Nem hitt senki sem abban, amiben ép eszű ember 1956 után nem hihetett, de meglehetősen sokan hittek abban, amiben hinni kellett, hogy az ember ne veszítse el az ép eszét.
Az új magyar nomenklatúra mögött nem állnak ideiglenesen hazánkban állomásozók, munkásőrök, háromperakárhányak. Egy tizedestört áll mögöttük, egy nulla és sok hatos. A képlet mégis ugyanaz: az uralkodó osztály nem ért semmit. Mi a baja a nyugatiaknak velünk, a mi édes Magyarországunkkal? Mert édes Magyarország, az mi vagyunk, a család és annak feje. A mi államunk, a mi pártunk, a mi családunk.
Skrabski Fruzsina a magyar nomenklatúra tipikus tagja. A magyar Leni Riefenstahlnak is nevezhetnénk, ha Leni Riefenstahl nem lett volna fájdalmasan tehetséges, Skrabski Fruzsina pedig alig felfoghatóan tehetségtelen. Heller Ágnes is lehetett volna talán valamilyen nomenklatúra tagja, valamikor egy volt az útja az Egy Párttal és a szovjetarcúnak álmodott Néppel. Kegyetlen korszakokban élt, és volt pár szörnyű gondolata. Igen, volt pár szörnyű éve, nem egy, nem kettő, de azért nem is harminc. A kommunista rezsim Heller Ágnes ellenségévé vált, vagy tán fordítva, történhetett volna másképp, de nem történt. Heller Ágnesből nem lett Skrabski Fruzsina, és nem lett Ancsel Éva sem.
Annak, hogy Skrabski Fruzsina miket hord össze Hellerről, nincs tanulsága. A mandiner népszerű lelkylolája sokkal butább annál, hogy érdemes lenne elgondolkozni a mondatain. A szovjet nomenklaturista inkább idióta, mint cinikus arckifejezésével vádolja Hellert hazugsággal, mert Heller valahol elmondta azt, amit mi itt minden áldott nap leírunk. Ennek nincs tanulsága, ez csak egy kép, ami jellemző a mai Magyarországra. Ő a Heller Ágnes, és nincs olyan, hogy Skrabski Fruzsina.
Heller Ágnes 84 éves. Én is emlékszem egy nyolcvannégy éves zsidó öregasszonyra, aki tudott kemény dolgokat mondani. A nagyanyám volt. Négy elemi, három polgári, nulla Kierkegaard. Én kísértetek között nőttem fel. Nagyanyám még ismerte őket akkor, amikor még nem szálltak el füstként az égbe. Ezt mi nem értjük, és nem is kell megértenünk. Az ő igazságuk nem abszolút, és igen, néha talán nem is igazság. Vannak olyan dolgok, amelyek számukra léteznek, számomra nem. Máshogy látom a világot, mint Nagyi látta, és máshogy, mint Heller Ágnes. És ez így természetes. Igen, én is azt mondom néha magamban, hogy ezt nem kellett volna, drága Heller Ágnes, jézusmáriaszentlélek, már megint mi lesz ebből.
Most nem. Most azt érzem, hogy Heller Ágnes a nevemben beszélt a svéd emberekhez, és ezért az uralkodó osztály egyik tagja megtámadta. Egy olyan uralkodó osztály tagja, amelyik már nem vitethet el a Gulágra, de még kirúgathat az állásodból, akik előtt nem vonulnak fel a katonák az interkontinentális ballisztikus rakétákkal, csak a nénik a butuska plakátjaikkal és a CBA-s buszok. Heller Ágnes holnapra elfelejti lelkylolát.
Mindazonáltal nagyon sok ember a skrabskik miatt megy el ebből az országból. Tehetséges emberek. Nem a távozók többsége, de azért többen, mint amennyit üvöltés nélkül elviselhetne ez az ország. Sok ember számára vált elviselhetetlenné az, hogy ezek a tehetségtelen senkik kapják meg a lehetőséget a tehetséges fiatalok helyett, hogy ezek a mi hazánk arcai, hogy ez az ország már csak róluk szólhat. Mindegy, hogy maffiának vagy diktatúrának nevezik a rezsimet, mindegy, hogy mik a jelzők. Teljesen mindegy azoknak, akiknek nincs egy olyan életük, ami alámeríthető és kibekkelhető.
Remélem maradnak olyanok is, akik ezt nem felejtik el.
Az első nagy lengyelországi atomerőmű 2040-re épülhet fel, az előző kormány által kitűzött 2032-es időpont optimista volt. 
