Paul Lendvai esete a Cukor Kremllel

     Jogi képviselőnk az intenzív osztályról üzente meg, hogy egyetlen jelzőt sem talált elfogadhatónak azok közül, amelyeket Lánczi Tamással kapcsolatban nyújtottam be neki véleményezésre. Pár nappal ezelőtt a kormány vasökle írta azt, hogy :

 "Megsértenek és gyaláznak mindenkit, aki nem igazodik a mérhetetlenül nagyképű fővárosi ganéelithez. Ha valóban diktatúra lenne itt, Révész meg Dés teteme már rég az Andrássy – bocsánat, Népköztársaság – úti lámpavasakon lifegne. Egyetlen díszük, mint a mérget csepegtető árulóknak, a kolumbiai nyakkendő lenne." 

(aki esetleg nem tudja mi az a kolumbiai nyakkendő... szóval, amikor valakire eléggé neheztel egy másik valaki, előfordulhat, hogy elvágja annak a torkát, de úgy, hogy az annyira bibis lesz, hogy a keletkező lyukacskán át lehet húzni a nyelvecskét)

     Én egy szót nem akartam írni arról, hogyan lifegne a Lánczi teteme, és átvágott torkán keresztül hogyan húznák át a nyelvét, csak azt, hogy...., de még azt sem írhatom le, pedig abban nincs nyakkendő, csak egy orrszarvú, aki talán egy kicsit felindultabb a szokásos orrszarvúknál szexuális értelemben, de ha nem, hát nem. Elég az hozzá, hogy Lánczi egy elég vehemenset talált nemigazat mondani Lendvai egy rövid interjújával kapcsolatban, mire ő, mármint a Lendvai, elmondta, hogy nem is úgy volt, ahogy mondják (és amúgy tényleg nem úgy volt). 

    2015 utolsó napján néztem meg a Cukor Kreml című darabot a Kamrában (gondosan a Katonába mentünk el, szerencsére negyedórával a kezdés előtt). Ez a nyolcadik színdarab, amit az elmúlt tizenhat napban láttunk, igen, van valamiféle maratonjellege a dolognak, négyszer jártunk a Kamrában, a Cukor Kreml úgy volt a legjobb, hogy a másik három is borzasztóan jó volt. Hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, a Cukor Kreml-t Vlagyimir Szorokin regénye alapján írták, és én Szorokint általában akkor nézek meg színházban, amikor nagy gebasz van, legutóbb 2006. szeptember végén, a Jég című darabot láttam tőle. 

  A Cukor Kreml egy képzelt Oroszországban játszódik a nem túl távoli jövőben, de ez a képzelt Oroszország,  bármely képzelt idiotikus rendszerrel felcserélhető, és akkor nekem lenne is rögtön egy javaslatom. Szorokin Oroszországát egy teljhatalmú elmebeteg uralkodó vezeti, aki a különböző állami terrorszervezetek segítségével tartja kordában a lakosságot.

    Amiről eszembe jut az orosz herceg, akit az Örkényben láttunk a Parti Nagy-Mohácsi darabban, s aki értetlenül nézi, hogy nekik effektíve agyon kell verniük az újságírókat és az ellenzékieket, ahhoz, hogy mindenki értsen a szóból, itt meg ugye, a nép bármit benyal. Amiről persze az Marat/Sade előadás Napóleonja és azok az utolsó mondatok a Nemzetről és Együttműködésről jutnak az eszembe, amiről már tényleg a Paul Lendvai jutott az eszembe, aránylag gyors képzettársításról volt szó. 

  Paul Lendvai azt észrevételezte, hogy Orbán Viktor baromi jól érzett rá a magyar nép tendenciáira. Orbán nem veret agyon senkit, és csak azért uszítja a dippoldjait Désre és Révészre, mert a Nagy Turáni Alfahím még se tűrheti, hogy holmi zsidócskák, félzsidócskák, majdnemzsidócskák rajta köszörüljék a nagy görbe nyelvük. 

  Orbán baromi sikeres politikus. Az a magyar miniszterelnök, aki ebben az ugocsai szartengerben elhiteti az ő népével, hogy ők tulajdonképpen jól érzik magukat, legfeljebb csak néhány kisebb stadion hiányzik az életükből, és ezt úgy éri el, hogy megvédi őket olyan szíriaiaktól, akiknek eszük ágában sincs idejönni, az tud valamit. Tudja, hogy a magyeszkáknak, magykóknak, madzsinkáknak kicsit becsípődött a negyvennégy, hogy van azért itt egy kicsi hajlamocska etnikai jellegű nemnagyonszeretésre,  (jobb lenne persze, ha némi ezüstnemű is lenne hozzá, de nem lehet minden karamellfagylalt). Orbán népe persze  nem akkora mocsodék, mint amilyennek látszik, és mint amilyennek egyébként egyre többen gondolják is a világban, csak vannak bizonyos kisrágcsálós tendenciái, amelyeket Orbán miniszterelnök úr, John Fitzgerald Cipolla államférfiúi méltóságteljességével használ ki. 

 Nem tudom, hogy miért kell annyi lánczi Orbánnak, talán csak szereti nézni őket, amikor a közpénzt fogyasztják, mindenkinek lehetnek fétisei, nekem úgy tűnik, hogy ő magától is ki tud találni egy rezsicsökkentést, ha éppen szükségét érzi.

  Orbán jól csinál valamit, amit jobb lenne egyáltalán nem csinálni. Sajnos egészen jól tudja, hogy mit csinál, és vannak bizonyos képességei, amelyeket elvileg akár még valami jóra is fel lehetne használni, ha az egyáltalán felmerülhetne. Orbán is cukor kremlecskéket dobál a népének,  és az ő népe is szereti szopogatni a cukor kremlecskéket, és nem is kell rájuk küldeni az oprisnyikokat, sőt talán még a vejét sem fogja kivégeztetni, ha esetleg kiderül Tiborcz úrról, hogy égő házakban szeret özvegyasszonyokat kefélni (Szorokinnak is lehetett egyfajta gyerekkora). 

 Paul Lendvai csak azt észrevételezte, hogy Orbán hihetetlen könnyedséggel tette zsebre ezt az országot. Nem zsebre vágta, hanem csak úgy becsusszantotta  a szotyis zacskó, a félüveg rakottkrumplipálinka és pármilliárdnyi jól megérdemelt családi vagyonka mellé. Ez pedig geográfiai tény, benne vagyunk a zsebben, lassan ki sem kívánkozunk belőle, meg fogjuk szokni.