A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevű felsőoktatási intézménynek nehezen nevezhető izén tartottak egy konferenciát Russell Kirk-ről. Az előadók között volt a Szent Korona Tanba beleőrült egykori helyettes államtitkár Tóth Zoltán József, a rezsimideológus Lánczi András és a konzervatóriumos, mandineres fiúcskák: Békés Márton és Szilvay Gergely. Csák János volt londoni nagykövet (érdekes szakterület az eszmetörténetben) az amerikai konzervatívokat kritizálta. Prof. Dr Bukovics tábornok sajnos kihagyta a konferenciát, de másik kedvencünk Hoppál Kál Bulcsú fontos előadást tartott.
Az MTA Filozófiai Intézetének két munkatársa is a résztvevők között volt. Talán emlékeznek rá a kedves Olvasóink, hogy abból az intézetből távolítottak el pár embert, természetesen NEM POLITIKAI OKOKBÓL (jogi képviselőnk most lehiggadt egy kicsit, iszik egy teát).
Akkor elég nagy nyilvánosság előtt mocskolták Gábor Györgyöt és társait, én senkit sem fogok mocskolni. Megjelent itt két név, Frenyó Zoltáné illetve Turgonyi Zoltáné. Namost, én nem találom őket a scholar.google-n. Lánczi András "professzor" legalább a futottak még (nagyon nagyon hátul) rovatban megtalálható, de Turgonyi és Frenyó doktor urak neve alig látható. Annyit lehet tudni róluk, hogy hitvalló jobboldaliak . Amivel önmagában nincs baj, de produktumnak kicsit vékonykának tűnik.
Én nem fogom nyílt levélben megkérdezni Horkay Hörcher Ferenc igazgató urat, a régi kedves korridoros kollégát, hogy és ezt így hogy, csak egy kis posztot mormogok az orrom alá.
UPDATE: Arról informáltak, hogy Boros anno Frenyó Zoltánt is ki akarta rúgni, és nagyon úgy tűnik, hogy Turgonyit is. Majdnem mindenkit. Azt gondolom, hogy ez a konferencia sok mindent elárul erről az országról, de ezen információk fényében legalább az Intézet rendben van.
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.

Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei



