4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

         Bangladesben választás lesz.  Alig egy hete felakasztották az iszlamista ellenzék egyik legfontosabb vezetőj...

         Bangladesben választás lesz.  Alig egy hete felakasztották az iszlamista ellenzék egyik legfontosabb vezetőjét, Abdul Quader Mollát. A kivégzést Pakisztán parlamenti határozatban ítélte el, a török kormányfő pedig történelmi hibának nevezte. Ma letartóztatták a nyolcvanhárom éves Ershad tábornokot, az ország egykori elnökét, a Jatiya párt vezérét. Ez a kemény ügy, nem az, hogy majmot választott polgármesternek Ásotthalom.  

         A történet dióhéjban: Banglades miniszterelnöke Sheihk Hasina. 2008-ban került hatalomra, Ershad pártjának szövetségeseként, és oda is ígérte az elnöki posztot. Ebből aztán nem lett semmi, azaz Ershad ellen elindult az eljárás, állítólag azért, hogy ne tudja bojkottálni a választást. Jó, mi? Sheihk Hasina az egykori országalapító elnök, Mudzsibur Rahman lánya.

        Legnagyobb ellenfele Khaleda Zia, a Bangladesi Nemzeti Párt elnöke, egykori miniszterelnök, aki Ziaur Rahman tábornoknak, az ország egykori elnökének özvegye. És igen, Ziaur Rahman tábornok, akárcsak Mudzsibur Rahman, nem kifejezetten végelgyengülésben hunyt el. Erről később.

        Quader Mollát nem iszlamista tevékenységéért végezték ki, hanem azért, mert az 1971-es (igen, nem elírás, 1971-es) sajnálatos események/függetlenségi háború idején, ő volt a helyi Biszku Béla, és a vád szerint százakat gyilkoltatott le. Molla az ún." rossz" oldalon állt, ellenezte Banglades kiválását Pakisztánból.

         A függetlenségi háborút végül Mudzsibur Rahmanék nyerték meg. 

         Bővebben, a bangladesi függetlenségi háborút az indiai hadsereg nyerte meg.

         Pakisztán 1947-ben lett független. Első miniszterelnöke — komolyan! — az indiai pénzügyminiszter, Liaquat Ali Khan lett, akit aztán 1951-ben meggyilkoltak (ez erősödő motívum a helyi történelemben). Az ország valójában két részből állt: Nyugat-Pakisztánból, amit a Muszlim Liga képviselt és Kelet-Pakisztánból, ahol az Awami Liga volt a legerősebb politikai mozgalom. Hol az egyik oldal volt az erősebb, hol a másik, ami 1958-ban odáig vezetett, hogy egy Ayub Khan nevű tábornok mindenkit kikergetett az erdőből. Ő egyébként ágyban, párnák közt halt meg, ami figyelemre méltó.

         1970-ben aztán tartottak egy demokratikus választást, ahol a kelet-pakisztáni Mudzsibur Rahman győzött a nyugat-pakisztáni Ali Bhutto ellen (igen, őt később felakasztották). Bhutto és Ayub Khan, utódja Jahya Khan rájött arra, hogy a demokráciának is van egyfajta határa, és nem adták át a hatalmat Mudzsibur Rahmannak, amire kitört a háború. Adott ponton beavatkozott az indiai hadsereg, és kikiáltották Bangladest.

           A demokrácia fogalmát szintén elég szélesen értelmező Mudzsibur Rahmant gyakorlatilag az egész családjával együtt gyilkolták meg 1975-ben — lánya Németországban volt, azért úszta meg a mészárlást. Eleinte csak öldösték egymást a különböző politikai erők, aztán került hatalomra Ziaur Rahman, akit később a testőreivel együtt lőttek agyon. A gyilkosokat általában vagy felakasztották, vagy kinevezték valaminek, vagy mindkettő. 

           Ershad tábornok Ziaur Rahman vezérkari főnöke volt, hivatalosan végig mellette állt, kevésbé hivatalosan részt vett a meggyilkolásában. Az akkori bangladesi katonai puccsok táncrendje szerint ez a két dolog nem feltétlenül zárta ki egymást. Adott pillanatban bemondta a szubkontrát, és miután meggyilkolták a rekontrát bemondó Manszúr tábornokot, ő lett az erős ember. 

          Közben persze néha meghalt pár tízezer ember éhínségben, pár százezer ember az árvizekben — egy olyan országban, ahol a mély szegénységbe feljutás a társadalmi mobilitás egyik csúcsa. 

           Miért is írtam ezt? Azért, hogy becsüljük már meg magunkat egy kicsit. Fogalmunk nincs ám arról, hogy mit jelent az, hogy real hard shit.             

         

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Örülünk, Vincent? Helyrehamisítás
Privátbankár.hu | 2016. december 26. 10:43
A Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. tegnapi közleményét, melyben Orbán Viktor karácsonyi interjújának meghamisításá...
Örülünk, Vincent? Englishman in New York avagy a királynő beszéde
Privátbankár.hu | 2016. december 25. 19:52
          Ma, brit idő szerint délután háromkor, a legnagyobb nézettségű brit televíziós csatornák, a BBC, az ITV ...
Örülünk, Vincent? Nóra Ákosországban (megjegyzésposzt)
Privátbankár.hu | 2016. december 23. 01:10
           Nem írok színikritikát. Repülőgépet sem próbálok vezetni, azt majd a Fáy Miklós, két agyműtét köz
Örülünk, Vincent? A magyar intellektuális elit (sorozatunk 2. része)
Privátbankár.hu | 2016. december 21. 17:03
(1.rész)     1989 nyarának végén két fiatal indult el egy nyugati egyetem irányába Magyarországról. Orbán Viktor é...
Örülünk, Vincent? Brexit-blues
Privátbankár.hu | 2016. december 19. 12:53
           Karácsonykor sztrájk lesz a brit reptereken, a postán és Londontól délre a vasutaknál.  A jobboldali bul...
Örülünk, Vincent? A magyar értelmiség háborújáról 1.rész
Privátbankár.hu | 2016. december 18. 14:54
      Orbán Viktor  interjút adott az általa fenntartott 888.hu-nak, amelynek főszerkesztője nagyjából egy fejjel kise...
Örülünk, Vincent? Ingyen itt már senki sem hajlandó segget nyalni?
Privátbankár.hu | 2016. december 17. 11:44
        Orbán János Dénes, Bencsik Gábor, Lánczi Tamás, Jeszenszky Pubi, GFG és a többi. A rendszer kedvezményezettj...
Örülünk, Vincent? Igaza van-e Hoffmann Rózsáéknak?
Privátbankár.hu | 2016. december 14. 14:02
 "Sárospataki lány" nick adta az ötletet, hogy nézzek egy kicsit bele a PISA teszt nyilvános adatbázisába.  Az ember kiv...
Örülünk, Vincent? Orosz haladó
Privátbankár.hu | 2016. december 11. 10:29
  (Ezt a cikket most nem fogom behivatkozni, mert kapkodok, de amúgy sem hazai pálya számomra a külpolitika, ezért nyilván...
Örülünk, Vincent? Szakértők, avagy kit kérdezzünk meg a PISA-tesztről... (megjegyzésposzt)
Privátbankár.hu | 2016. december 8. 22:08
        A Wargo Közgazdasági Elemző- és Piackutatóintézet 2008-ban közölt egy tanulmányt a magyar neveléstudomány ...
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG