Tubatsembatsembe

       A tubatsembatsembe a világ egyik legfélemetesebb szava. Azt jelenti, hogy "irtsd ki őket". Egy hutu harci dalban szerepelt, amelyet egyszerű földművesek, tanárok, kishivatalnokok énekeltek, amikor machétékkel kaszaboltak le egyszerű földműveseket, tanárokat, kishivatalnokokat. 

      Egy elmélet szerint a belga hódítók a magasabb, vagyonosabb ruandaiakat nevezték tusziknak, a többit meg hutunak, más elméletek szerint valóban két népről van szó, senki sem tudja, hogy mi az igazság, a genetikai vizsgálatok nem találtak lényeges különbséget a két populáció között. Mégis,  gyerekek ezreit fejezték le, égették el elevenen azért, mert a tubatsembatsembe tűnt a probléma legjobb megoldásának. Milyen probléma legjobb megoldásának? Annak, amelyet gyerekek lefejezésével és elevenen elégetésével lehet kezelni, a megoldás és a probléma nem különíthető el egymástól, ez a tubatsembatsembe lényege. 

      A mi fejlett civilizációnkban persze nem fejeznek le, nem égetnek el ezrével gyerekeket, azaz, néha előfordul, de azt reméljük, hogy ez nem jellemző ránk, mi nem vagyunk "olyanok". Mi fehérek vagyunk, vagy inkább pinkek, enyhén bézsek is talán, elegáns színünk van, és pontosan tudjuk, hogy ki uralkodott rajtunk ezer évvel ezelőtt, kiket nyomtunk el ezer évvel ezelőtt, kit vágtunk négy közel egyenlő darabra ezer évvel ezelőtt, kinek a fülébe öntöttünk ólmot. Jó tudni az ilyesmit, tartást ad az embernek. Mi különbek vagyunk, mert mi kulturáltabban öltünk, amikor öltünk, sokkal magasabb technológiai szinten, mint ezek a ruandaiak.

     Mostanában nem ölünk. Nem énekeljük azt, hogy tubatsembatsembe, maximum dúdolgatjuk egy kicsit. Mi nem festjük vérrel az ellenségeink arcmását a kunyhók falára. Online sokkal egyszerűbb...

     Mi pontosan tudjuk, hogy közülünk kik a hutuk és kik a tuszik. Szeretnénk hinni, hogy mindig is így volt, mindig is hutuk és tuszik voltunk, erről mindig pontosan tudtunk, számon tartottuk. A hutuságnak és a tusziságnak gyökerei voltak, ezeréves gyökerei, és csak azért nem látjuk ezeket a gyökereket, amelyek alapján kiválóan lemészárolhatnánk egymást machétékkel, mert egyes belga hódítók miatt  elfeledkeztünk róluk, ők gyalázatos módon teljesen egyformának tekintettek bennünket. Pedig egy hutu az hutu. A hutu hutuként gondolkodik, reggeltől estig. Az, hogy pontosan mi a hutuság, újságcikkekből és politikusok nyilatkozataiból tudható meg, és ez jól van így, hiszen az újságíró és a politikus arra való, hogy a hutuságunkat ápolja, hová jutna a világ ha egyes hutuknak tuszi gondolatok lennének a fejében, vagy pláne, ha egyes gondolatokról nem lehetne azonnal megállapítani, hogy hutuk-e vagy tuszik.

    Mi nem vagyunk olyanok, olyan sötétféle bőrűek, mi divatszínekben pompázunk, nekünk nincsenek varázslóink, sámánjaink, akik a tubatsembatsembe előtt transzban halandzsáznának mindenféléket összevissza. Ilyesmi nálunk nincsen, el sem tudjuk képzelni, hogy teljesen irracionális őrültségeket ismételgessen valaki, hogy ilyen szép pinkbézs embereket fel és alá lehetne vonultatni olyan célokért, amiről bármelyik belga hódítót röhögőgörcs fogná el. 

   Mi nem akarunk gazdag, boldog, békés országot. Minden belga hódítónak lehet gazdag, boldog, békés országa. Mi beláttuk, hogy nem győzhetünk. Azonban a másik, a hutu/tuszi még mindig veszthet, jobban, mint mi. Nem baj, ha nyomorultak vagyunk, ha a másik, a tuszi/hutu nyomorultabb nálunk. Ezt nem értik a belga hódítók. Nem értik meg a mi végtelen finomságunkat, ahogy megközelítjük a saját boldogtalanságunk. A belga hódítók beleszerettek a kooperációba, a tisztességes játszmákba, az átláthatóságba, a méltányosságba, és teljesen elfeledkeztek a lényegről. A tubatsembatsembéről. Arról, ami miatt különösek vagyunk, ami miatt a fontos lapok (ezeket sajnos még mindig a belga hódítók adják ki) hetedik oldalára kerülhetünk (az első oldalhoz sajnos még mindig machétével kell gyerekeket mészárolni, és amióta egyszer megvágtuk magunkat egy papírvágókéssel, nem nyúlunk a machétékhez, inkább csak beszélünk róluk, ez egy beszédintenzív tubatsembatsembe) 

   P.s.  A konzervatív miniszterelnök beszél a Parlamentben. Értem, amit mond, értelmezni tudom, akárcsak az ellenzék vezérének szavait. A főpolgármester vicces, a futballisták jók, az egyetemek a világ élvonalában, a közszolgálati híradó tisztességes, olyan, mint a BBC. Egészen pontosan olyan... Belga hódító akarok lenni. Sajnálom.