|
A Magyar Bankszövetség várja a köztársasági elnök válaszát és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt egészében fogja megvizsgálni - mondta a bankszövetség főtitkára szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a devizahitelesek megsegítését célzó, a múlt pénteken megszavazott első törvénnyel kapcsolatban. |
|
Kovács Levente hangsúlyozta: a bankszövetség időrendben hozza meg a szükséges döntéseket. Egy döntést hoztak, a köztársasági elnökhöz fordultak, és kérték, hogy a törvényt küldje el normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. Brutális mértékű a teher Azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerül a helyzet rendezése a bankoknak, hogyan érinti a tőkeállományt, a főtitkár úgy fogalmazott: egyelőre csak pontatlan becslések állnak rendelkezésre, a bankszövetség éppen a nagy hibalehetőség miatt nem is végez becslést. Kovács Levente "brutális mértékűnek" nevezte a terhet, amit a jogszabály a bankszektorra kíván hárítani. Ezért - mint mondta - bizonyos bankoknál szükség lehet tőkepótlásra. Ahol erre szükség van, ott az anyabankok már meg is hozták a döntést, s a tőkepótlást maradéktalanul és időben végre fogják hajtani. Így meg tudják őrizni a magyar bankszektor teljes stabilitását - közölte. A bankok fizetnek, de egy lépésben A főtitkár elmondta: ha a törvényt a köztársasági elnök aláírja, az árfolyamrésből eredő összeget a bankszektor a megadott folyamatok szerint vissza fogja fizetni. Ha az egyoldalú szerződésmódosítások érvényességét a bankszektor bizonyos hiteleknél nem tudja megvédeni, akkor ezt szintén visszafizetik az ügyfeleknek - fejtette ki. Kovács Levente hozzátette: a következő rész a forintosítás. A Kúria döntése kimondta, hogy az árfolyamkockázatot a kedvezőbb kamatért az ügyfélnek kell állni, ebből nem lehet mást levezetni, mint hogy a forintosításnak piaci alapon kell végbemennie. Amennyiben ettől a kormány szeretne eltérni, akkor teljes kompenzációra van szükség a bankszektor esetében - hangsúlyozta. A törvényben leírt határidőket a bankszektor tudja tartani - mondta a főtitkár. Hozzátette ugyanakkor: szeretnék elérni, hogy a visszafizetéssel, illetve az elszámolással együtt történjen meg a forintosítás is, ne kétlépcsős megoldás legyen. Elhibázott lenne, ha ugyanahhoz a szerződéshez kétszer kellene hozzányúlni, a bankszektor egyszerre, egy időben szeretné a kérdést teljes körűen megoldani - emelte ki. |
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
8 perce
-
Magyar Péter reagált a mentelmi joga felfüggesztésére irányuló ügyészségi kérésre
10 órája
-
Simor András: Miért pont most bizonygatja Matolcsy György, hogy semmi szerepe nem volt a zsarolási ügyben?
10 órája
-
Új szabály jön a Ryanair-járatokon
10 órája
-
Velős üzenetet küldött Trump Putyinnak
11 órája
-
Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
11 órája
-
Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
11 órája
- Az utolsó pillanatban kötötték meg a másfél millió eurós megbízást egy kiállítás műtárgyaira
- Így magyarázzák Kármán Andrásék az augusztusi 2300 milliárdos lyukat
- Messzire repül Baka András
- Itt van Varga Mihályék mindenkit érintő döntése
- Itt a Honvédelmi Minisztérium reakciója, miért kaptak egyesek behívó parancsot
- Megbecsülték a vagyonadóból realizálható összeget
- Orbán Viktorhoz hasonlították Magyar Pétert az ukránok – nem is maradt el a válasz
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Új szabály jön a Ryanair-járatokon
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain.
-
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32 -
Norvég befektető vásárolta fel a magyar pénzügyi szoftvercéget2026. szeptember 22. 11:31 -
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
2026. szeptember 22. 08:21
-
Itt van Magyar Péterék végleges döntése az új legfőbb ügyészről
2026. szeptember 22. 10:12
-
Német választások: lemondott a CDU csúfosan elbukott vezetője
2026. szeptember 22. 07:03
-
Mit ér a forint kedd reggel? Ennyit kell adni egy euróért
2026. szeptember 22. 07:53



