3p
Havi 10 milliárdot is spórolhatnának a devizahitelesek minden évben, vagyis érdemi segítséget jelentene a legfrissebb felvetése. A törlesztőrészletek teljes forintosításában ugyanakkor kockázatokat is látnak az elemzők, és előnyhöz juthatnának a devizában eladósodottak.

A Magyar Nemzeti Bank múlt héten indított cikksorozatának harmadik, hétfőn közzétett részében több javaslatot is felvetett az árfolyamgát vonzóbbá tételére, ezek egyike a törlesztőrészletek teljes forintosítása 180 forintos frankárfolyamon, ami az MNB számításai szerint a mostani árfolyammal számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forint körüli költséget jelentene.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője az MTI-nek elfogadhatónak nevezte a javaslatot, amely érdemi segítséget, számításai szerint évi 120-150 milliárdos megtakarítást jelenthetne az adósoknak. A terhet megoszthatná a költségvetés és a bankrendszer, a fogyasztás bővülhetne, ami akár 0,2 százalékponttal is gyorsíthatná a GDP növekedését - mondta.

Az elemző kedvezőnek nevezte, hogy a javaslat értelmében nem csak a lakáshitelesek járhatnának jól, hanem a szabadfelhasználású jelzáloghitelesek is, hiszen az árfolyamgátat mindkét csoport választhatta. Úgy vélte, ahhoz, hogy a probléma valóban véglegesen megszűnjön, lazítani kellene az árfolyamgát meglévő korlátain. Példaként a 20 millió forintos hitelösszeg megemelésének lehetőségét említette.

A költségvetés sem borulna

Suppan Gergely célszerűnek nevezte az MNB bevonását az új programba, úgy vélte: a jegybanknál árfolyamnyereség is keletkezhet, ha a bankok a devizatartalék terhére váltanák át a forintot devizára, ezt a nyereséget pedig vissza lehetne forgatni a programba.

A szakértő szerint a jelenlegi terheknél évente 30-40 milliárddal több költség kezelhető a bankrendszerben, különösen, ha a terhek egy részét az állam vállalja át. A költségekből 10-20 milliárd átvállalása nem borítaná meg a költségvetést, ráadásul pár év múlva ez a teher akár érezhetően csökkenhet is a magasabb GDP, az alacsonyabb országkockázati-felár és az erősebb árfolyamnak köszönhetően - mondta. Egyben a bankrendszer számára pozitív hatás lenne, hogy az intézkedés megállíthatná a nemfizető állomány növekedését, javítaná a hitelportfolió minőségét, és így céltartatlékok felszabadítását is lehetővé tenné.

Ellentmondások és kérdések

Óvatosabban fogalmazott Balatoni András, az ING Bank elemzője. Elismerte ugyan, hogy a javaslat jelentős engedmény lenne a jelenleg fizető adósoknak, és kevésbé jelentene nagy terhet, mint a végtörlesztés, ám úgy vélte, hogy szembe megy a kormányzati kommunikációval.

A kormány egyértelművé tette: úgy szeretne segíteni a devizahiteleseken, hogy azok ne járjanak jobban, mint a forintban eladósodottak - emlékeztetett. Úgy vélte, hogy ezzel szemben a javaslat - a részletek ismerete nélkül - a futamidő teljes hosszában lényegesen kedvezőbb helyzetbe hozná a svájci frankban eladósodottakat.

Az sem teljesen egyértelmű az elemző szerint, hogy a Balog Ádám jegybanki alelnök és Nagy Márton ügyvezető igazgató által írt cikkek a jegybank hivatalos véleményének tekinthetők-e. Főleg azt figyelembe véve, hogy a jegybank az információk szerint nem vesz részt a kormány és a bankszövetség között folyó egyeztetésen, tehát külső szemlélőként fogalmaz meg javaslatokat - hívta fel a figyelmet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG