3p
Az átlagos vagy annál jobb anyagi körülmények között élő felnőttek tárcájában jellemzően hat kártya található – derül ki a Budapest Bank kutatásából. A megkérdezettek többségének két bankkártyája van, emellett pedig négy törzsvásárlói kártyával is rendelkeznek. A hűségkártyákhoz kapcsolódó kedvezményeket a kártyabirtokosok 80 százalékban kihasználják, ezzel szemben a hitelkártyák nyújtotta előnyökre jóval kevésbé figyelnek oda.

A felmérés eredményei szerint az egy főre eső kártyaszám 5,5, a betéti kártyákat, hitelkártyákat és törzsvásárlói kártyákat is figyelembe véve. Betéti kártyával szinte minden megkérdezett rendelkezik, 60 százaléknak pedig hitelkártyája is van, átlagosan 365 ezer forintos hitelkerettel. Néhányan az átlagot messze meghaladó számú kártyát hordanak maguknál: így van, akinek a pénztárcája hét darab bankkártyát rejt, de olyan is akadt, aki húsz törzsvásárlói kártyát gyűjtött össze.

A törzsvásárlói kártyák

A bevásárlások során egyre inkább teret nyernek a különböző, túlnyomórészt a kereskedők által kibocsátott hűségkártyák: a felmérés szerint a hazai lakosságnak átlagosan négy törzsvásárlói kártyája van. A legtöbben hipermarketekben, élelmiszerboltokban kedvezményt nyújtó hűségkártyával rendelkeznek (79%), ezt követik a benzinkutak törzsvásárlói kártyái (53%) és a drogériák plasztikjai (52%). Az ilyen kártyák által nyújtott előnyöket a kártyabirtokosok 80 százaléka ki is használja, csak 19% mondja, hogy nem él velük, mert ehhez nem használja elégszer a kártyát, vagy esetleg nem érdeklik az ezekkel igénybe vehető kedvezmények.

 

 

Forrás: Budapest Bank

A hitelkártyát sokan rosszul használják

Bár ma már a legtöbb hitelkártyához kedvezmény is kapcsolódik, ezzel sokan nincsenek tisztában: a kártyabirtokosok több mint 20 százaléka nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy saját plasztikja biztosít-e ilyen előnyt.

Azok, akiknek a hitelkártyája nyújt valamilyen kedvezményt (és erről tudnak is), többnyire pénzvisszatérítést kapnak kibocsátó bankjuktól, ezt követik a különböző pontgyűjtési lehetőségek és a vásárláskor érvényesíthető azonnali árkedvezmények. A hitelkártyás kedvezmények ugyanakkor csak a kártyabirtokosok 46 százalékánál befolyásolják azt, hogy hol és mit vásárolnak.

 

Forrás: Budapest Bank

A hitelkártyák előnyei még nem tudatosultak a kártyabirtokosokban: ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a megkérdezettek 20 százaléka nem ismeri a saját kártyájához kapcsolódó kedvezményeket, hanem abban is, hogy 12 százalékuk készpénzt is szokott felvenni az ATM-ből hitelkártyájával annak ellenére, hogy ez az egyik legdrágább banki tranzakció.

A Budapest Bank tapasztalatai is alátámasztják a kutatás eredményeit, amely szerint sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogyan lehet legjobban kihasználni a hitelkártyával járó előnyöket. Javasoljuk, hogy a hitelkártyák kiválasztásánál a kártyával igénybe vehető kedvezményekre és plusz szolgáltatásokra is fordítsanak nagy figyelmet, hiszen azok jelentősen meghaladhatják a kártyához kapcsolódó díjakat – mondta el Ország Mária, a Budapest Bank hitelkártya termékmenedzsere.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG