2p
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a tranzakciós illetéket teljes mértékben áthárították a hitelintézetek az ügyfelekre - derül ki az MNB-szemle legfrissebb, márciusi számában közölt egyik tanulmányból.

Varga Lóránt, az MNB főosztályvezetője, a cikk egyik szerzője a jegybankban tartott hétfői tájékoztatón elmondta: a bankkártyás fizetéseknél az áthárítás az éves kártyadíjak jelentős emelésével valósult meg, átlagosan 1700-ról 3000 forintra nőttek az éves kártyadíjak. A díjemelések mértéke összességében még a tranzakciós illetékkel magyarázható szintet is meghaladta.

A pénzügyi tranzakciós illetéket 2013. januárjában vezették be Magyarországon, ettől az időponttól kezdve újra és újra felmerült a kérdés, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók az illeték terhét hogyan, és főképp milyen mértékben hárítják át az ügyfeleikre.

Az elemzésből kiderül: a 2013. első féléves pénzforgalmi adatok alapján a szerzők (Ilyés Tamás, Takács Kristóf és Varga Lóránt) szerint ugyanakkor az nem állapítható meg, hogy a gazdasági szereplők gyorsan alkalmazkodtak volna a megemelt költségekhez. Az adatok nem mutatnak lényeges eltérést a korábbi években megfigyelhető trendektől, továbbra is az elektronikus tranzakciók lassú térnyerése, és a készpénzhasználat csökkenése figyelhető meg.

Később jöttek rá az emelésre

Varga Lóránt elmondta, a hazai bankok által szolgáltatott adatok alapján 2013 első felében a vállalati pénzforgalomban sem volt nyoma a pénzforgalom külföldre telepítésének, vagy az illetékfizetési korlát elérése érdekében a tranzakciók összevonásának. 

A költségekhez való gyors alkalmazkodás elmaradása abból is fakadhat, hogy a szolgáltatások új kondícióival csak 2013 tavaszán szembesült az ügyfelek jelentős része. Ezen körülmények miatt várhatóan a 2013. második féléves pénzforgalmi adatok elemzése alapján lehet majd megválaszolni, hogy az emelkedő költségek okoztak-e, ha igen, milyen változásokat idéztek elő a hazai pénzforgalomban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG