7p

Magyarországon ugyanis a legmagasabb az oltottsági arány Európában, ennek köszönhetően nálunk indulhat be legelőször a dinamikus gazdasági növekedés – jelentette ki Bencsik László, a legnagyobb hazai hitelintézet vezérigazgató-helyettese az OTP első negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. A bank egyébként éves szinten 5 százalékos GDP-növekedést vár.

A január-március között még tomboló koronavírus-járvány hatására jól szerepelt az OTP Bank 2021 első negyedévében. A ma hajnalban közzétett tőzsdei gyorsjelentése szerint a bevételei enyhén, míg a nyeresége jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokat, s a kockázati költségei is a becsültnél nagyobb ütemben csökkentek.

A harmadik hullám ellenére is jól kezdődött az év. Fotó: MTI
A harmadik hullám ellenére is jól kezdődött az év. Fotó: MTI

Összességében a 11 országban jelenlévő OTP-csoport számviteli eredménye 93 milliárd forint lett 2021 első negyedévében, szemben az egy évvel korábbi mínusszal, míg a 117 milliárd forintos korrigált profitja csaknem a négyszerese az előző év azonos időszakáénak.

A tavalyi harmadik negyedévhez hasonló eredmény született – kezdte a gyorsjelentés értékelését Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a mai sajtótájékoztatóján. Érzékeltetve, hogy negyedévről negyedévre volatilisak voltak az eredményeik, a várható veszteségekre képzett céltartalékolási kötelezettségek eltérő mértékei miatt, a portfolió jó minősége azonban lényegében változatlan volt.

Olyannyira, hogy azután az idei első negyedévben már nem kellett érdemi értékvesztést elszámolniuk. Ez azért is érdekes, mert Magyarország az egyetlen állam, ahol a hiteltörlesztési moratórium még érvényes (az június 30-áig tart). Érdekes, hogy ahol régen lejártak a moratóriumok (legkésőbb Szerbiában 2020 végén), ott sem látható érdemi romlás. Ebből Bencsik arra következtetett, hogy a moratóriumból kikerült adósok alapvetően nem dőltek be.

Kérdésre az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy gazdasági szempontból nem látják az okát annak, hogy az immár 2020. március 19-étől tartó, s a tavaly év végén már hat hónappal meghosszabbított magyarországi moratórium ne érjen véget június 30-án. Indoklása szerint ugyanis nálunk a legmagasabb Európában az oltottsági arány, itt indulhat be elsőként egy dinamikus növekedés, amely mellett nincs létjogosultsága a fizetési könnyítésnek.

Pozitívum, hogy az OTP műkődési költségei 2 százalékkal csökkentek. Az integrációs folyamat részeként a fiókhálozat 13 százalékkal szűkült, amely tartós megtakarításokkal is jár majd a jövőben. A legtöbb fiókot Bulgáriában zárták be, 133 egységet, míg Horvátországban 19-et Montenegróban pedig 13-at. Emellett az orosz leánybanknál történt jelentősebb leépítés, 800 főt is meghaladta, melyet a pandémia miatti mérsékelt üzleti aktivitás magyaráz, az ügynökök száma mintegy 600 fővel csökkent.

A működési költségek nélküli eredmény 17 százalékkal volt magasabb most, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor – ez azért fontos, mert ez a mutató, ami az üzleti tevékenység milyenségét tükrözi, emelte ki Bencsik.

Az OTP-csoport összteljesítménye pozitív képet mutat. A leányvállalatok közel 50 százalékkal járultak hozzá a bankcsoport idei első negyedévi eredményéhez. (A korábban az eredményt rendre lehúzott szlovák érdekeltségen az OTP már túladott.) A legnagyobb éves abszolút növekedést a magyar, a bolgár és az orosz operáció érte el. A korrigált profiton belül a leánybankok hozzájárulása 47 százalékra emelkedett, mely 16 százalékpontos éves emelkedésnek felel meg.

A konszolidált teljesítő hitelállomány 8 százalékkal nőtt éves szinten árfolyamszűrten, az előző negyedévhez képest 2 százalékkal, ezen belül Magyarországon 3 százalékkal. Különösen a fogyasztási hitelek 7 százalékos gyarapodása kiemelendő, ami azért figyelemreméltó, mert az idei első negyedévben még javában dúlt a járvány harmadik hulláma. Magyarország mellett még Ukrajnában és Romániában ért el dinamikus növekedést az OTP-csoport, ezzel szemben az orosz leánybankja továbbra is csökkent, igaz, annak üteme jelentősen mérséklődött.

Ugyanakkor a moratóriumok miatt továbbra is jelentős a bizonytalanság a hitelállomány minőségével kapcsolatban – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Pozitívumnak tartják a nettó kamatmarzs negyedéves javulását – döntően a magyarországi tevékenységnek köszönhetően, miközben az ukrán és orosz alapkamatemelések is segítették az OTP-t. Ám felhívták a figyelmet arra, hogy a kamatmarzs javulása várhatóan ideiglenes lehet, mivel azt egy, nem részletezett technikai elszámolás idézte elő és középtávon a mostani alacsony szintről is erózió várható.

A bankcsoport betétállománya 3 százalékkal emelkedett éves szinten, közel 500 milliárd forinttal, ami jórészt a magyarországi betétek 4 százalékos növekedésének köszönhető. Ez azért kedvező, mert elegendő forrást teremt az OTP-nak ahhoz, ha a hitelezési aktivitás még jobban felgyorsul – mutatott rá a vezérigazgató-helyettes.

Az OTP-csoport április végén sikeresen lezárta a két szerbiai leánybankjának az integrációját, ezzel a fennálló hitelek tekintetében a legnagyobb magyar hitelintézet déli szomszédunk piacán is az első helyre lépett, közel 17 százalékos részesedésével. 

De Bencsik szerint változatlanul a magyar működés a legfontosabb. A lakáshitel-folyósítások ugyan visszaestek, viszont az igénylések 35 százalékkal nőttek, a CSOK-igénylők számára bevezetett illetékmentesség és a kamattámogatott otthonfelújítási hitel miatt, így az OTP megtartotta a 30 százalék feletti jelzáloghitel-piaci részesedését. Az egyik legizgalmasabb terméknek a banknál a babaváró hitelt tartják, itt 40 százalék feletti a részesedésük.

Az OTP vállalati üzletága is pozitívan teljesített. A mikro- és kisvállalati hitelek negyedéves szinten 14 százalékkal nőttek az NHP Hajrá! programnak köszönhetően, ebben az OTP piaci részesedése 28 százalék, ami jóval meghaladja a bank 17 százalékos általános hitelpiaci részesedését.

Ami a jövőt illeti, a várakozásaink továbbra is pozitívak – osztotta meg Bencsik. Szerinte az oltásoknak is hála, a csoport 11 országból álló felségterületei jelentős növekedés elé néznek a második félévtől – közülük Oroszországé lehet a leglátványosabb –, dinamikus fogyasztással, csökkenő munkanélküliséggel. Magyarországon 5 százalék körüli GDP-növekedést várnak az év egészére. 

A járványhelyzet továbbra is jelentős bizonytalanságot hordoz, ezért a 2021-es évre való konkrét várakozásokat továbbra sem prezentáltak – hívta fel a figyelmet az Equilor. Eszerint a bank a Magyar Nemzeti Bank tiltása miatt nem fizethet osztalékot a részvényeseknek 2021 szeptember 30-ig, illetve sajátrészvény-visszavásárlásba sem kezdhet, azonban szeptember 30-át követően osztalékelőleg kifizetését az Igazgatóság mérlegelheti, a negyedévben is történt osztaléktartalékolás.

A pozitív eredmények és az integráció részsikerei is arra ösztökélhetik a vezetőséget, hogy újabb akvizíciós célpontok után nézzenek akár már az idei évben – szűrték le az Equilor elemzői. Ezzel nyitott kapukat döngetnek, hiszen három hónappal korábban, az OTP 2020-as eredményeinek ismertetésekor maga a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor közölte, hogy három országban is vizsgálnak akvizíciós célpontokat, közülük egyben van már most is jelen az OTP, s az idén lesznek bejelentések. Az ezek állását firtató kérdésre helyettese most azt válaszolta: „töretlen lelkesedéssel dolgozunk a különböző akvizíciókon és tárgyalások folynak az eladókkal”. A konkrétumok hiánya annak is betudható, hogy tőzsdei cégként az OTP-ra szigorú közzétételi szabályok vonatkoznak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG