2p

A Magyar Bankárholding Zrt. a Takarékbank, a Budapest Bank és az MKB Bank egyesülésének hivatott megágyazni. 

Az MKB Banknak a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatásából tudta meg a közvélemény, hogy a Magyar Nemzeti Bank engedélye alapján a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte a Magyar Bankárholding Zrt.-t. Korábbi közlés szerint ezt a társaságot azért hozta létre az MKB, a Budapest Bank (BB) és a Takarékbank, egyenlő, 33,33-33,33 százalékos tulajdoni hányaddal, hogy megvizsgálják és előkészítsék - ahogy fogalmaztak - "egy új, meghatározó piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét".

Az új cég székhelye a Takarékbank főhadiszállása. Fotó: MTI
Az új cég székhelye a Takarékbank főhadiszállása. Fotó: MTI

Első körben, május 15-én még csak az MKB és a Takarékbank jelezte szándékát, május 26-án aztán a BB is csatlakozott hozzájuk. Ugyanezen a napon meg is alapították a Magyar Bankholding Zrt.-t, 2 milliárd forinttal, s a céget június 22-én jegyezte be a cégbíróság - derül ki most az Opten céginformációs rendszerből.

A cég székhelyeként a Takarékbank budapesti, XII. kerületi főhadiszállását jelölték meg. Fő tevékenységként pedig a vagyonkezelést. Ötfős igazgatóságának tagjai:

Elnök: Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója,

Lélfai Koppány, a BB vezérigazgatója,

Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója,

Tajthy Attila, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke,

és Bencze András Csaba ügyvéd.

Könyvvizsgálónak a Big Four egyikének magyarországi cégét, a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-t választották.

Az ugyancsak ötfős felügyelőbizottság tagjai: 

Csapó András,

Váradi Zoltán,

Inámi-Bolgár Rita,

Bánkuti Erzsébet Beáta

és Rózsa Zsolt János.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG