5p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Alig tizenegy nappal azt követően, hogy az MKB és a Takarékbank kinyilvánította egyesülési szándékát, most a Budapest Bank kürtölte világgá, hogy ő is csatlakozik, így a szükséges engedélyek megszerzését követően a három hitelintézet egyfajta szuperbankot alkotva lehet a bankrendszer második legnagyobb szereplője, egyúttal a kihívója az OTP-nek. 

A Budapest Bank Zrt. csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az MKB Bank Nyrt. között létrejött stratégiai együttműködéshez, amelyben a szakértők egy új, meghatározó piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő - olvasható a lapunknak is eljuttatott közleményben.

A Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank összesen csaknem 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, országosan, a hazai bankfiókhálózat közel felét, több mint 920 fiókot működtetnek, együttes mérlegfőösszegük megközelíti az 5800 milliárd forintot, amivel messze az ország második legnagyobb bankcsoportjává válhatnak. A ma aláírt szándéknyilatkozat szerint a pénzintézetek a Magyar Bankholding Zrt.-t három egyenlő tulajdonrésszel alapítják meg. 

Az egyesülő bankok vezetői (balról): Lélfai Koppány (Budapest Bank), Vida József (Takarékbank), Balog Ádám (MKB). Fotó: bankok
Az egyesülő bankok vezetői (balról): Lélfai Koppány (Budapest Bank), Vida József (Takarékbank), Balog Ádám (MKB). Fotó: bankok

A Budapest Bank (BB) jelentős lakossági, mikro- és kkv-portfóliója jól illeszkedik a Takarék Csoport és az MKB Csoport ügyfélköréhez, mindenekelőtt a lakossági személyi kölcsönök, hitelkártyák, áruhitelek és gépjármű lízing terén elfoglalt piaci pozíciója, valamint a mikro- és kkv-szektorra szabott standard hitelei révén erősítheti a stratégiai együttműködést. A Budapest Bank csatlakozásával nagyobb piaci jelenlét és versenyképesebb fellépés lehetősége nyílhat meg a résztvevők számára, ami jobban szolgálhatja a gazdaságpolitikai célokat és a járványhelyzet okozta gazdasági visszaesést követő talpra állást. 

„A Budapest Bank több mint három évtizede a hazai bankszektor stabil, válságálló pénzintézete, amit jól mutat, hogy folyamatosan nyereségesen és prudensen működik, a kulcsterületeken pedig évek óta piac feletti növekedést ér el. Mindezt kiváló minőségű vállalati és lakossági portfóliónknak köszönhetjük, így tavaly a bank vállalati üzletága története legjobb eredményét érte el, lakossági üzletága pedig szintén kiemelkedően sikeres volt mind az állomány, mind az új hitelkihelyezés tekintetében. Emellett mi rendelkezünk hazánk egyik legnagyobb, mintegy 800 főt foglalkoztató Szolgáltató Központjával Békéscsabán, amely nem csak a Budapest Bank, hanem más piaci szereplők igényeit is ki tudja szolgálni. Ezen erősségeink, kollégáink kiemelkedő szakértelme, valamint a piacon is elismert, ügyfélközpontú működésünk egyaránt kiválóan egészítheti ki a másik két bank üzleti fókuszait” – mondta dr. Lélfai Koppány, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója.

Az együttműködésben rejlő piaci lehetőségek kiaknázása révén a három csoport a bankpiac egészében erősítheti pozícióját és stabil országos jelenlétét, dinamikusan bővítheti ügyfélkörét, állományait, digitális fejlesztéseiket racionalizálhatják, és az eddiginél is versenyképesebb ajánlatokat nyújthatnak partereinknek. Részleges vagy teljes cégjogi egyesülésük esetén jelentősen nőhet a bankcsoport versenyképessége, növekedési és profittermelő képessége, a magyar gazdaság újraindításában való szerepvállalása, valamint a külföldi terjeszkedési lehetősége. 

Részleges vagy teljes fúzió

„Stratégiai együttműködésünk igen kedvező az ügyfeleink számára, akik a három bank legjobb megoldásait kaphatják meg. A részleges vagy teljes fúzióval egy olyan bankcsoport létrehozásának lehetősége nyílik meg előttünk, amely egyszerre erős vidéken, a városokban és a fővárosban, a lakossági, és az összes vállalati ügyfélszegmensben, az összes szolgáltatói és termelői szférában, beleértve a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart is. Egyesíthetjük erőnket a speciális igényekre szabott lakossági és vállalati hiteltermékekben, a private banking, a treasury és a lízing terén, a SZÉP-kártya, valamint az állami támogatások kiközvetítésében is” – nyilatkozta Vida József, a Magyar Bankholding Zrt. leendő vezérigazgatója, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

A stratégiai együttműködés kiterjesztése egyaránt szolgálja az érintett pénzintézetek ügyfeleinek és tulajdonosainak érdekeit, növeli a bankok piaci értékét, továbbá megfelel a globális trendeknek és a Magyar Nemzeti Bank konszolidációs elvárásainak. A hazai tulajdonú pénzintézeti csoportok egyesülése a magyar gazdaság egésze számára is jelentős előnyökkel jár. Tovább erősödhet a magyar tulajdon a bankrendszerben, az új, tőkeerős, piacvezető, univerzális bankcsoport nehezebb piaci körülmények között is eredményesen tud működni, amivel stabilitást és kiszámítható likviditást biztosít a magyar gazdaság számára. 

A Takarék-vezér lesz a főnök

„A Budapest Bank az állami tulajdonban töltött időszakában is magas színvonalú, tiszteletreméltó munkát végzett. Kiszámítható működés, korrekt üzleti magatartás jellemzi és egyes szakmai területeken – országos pénzintézeti összehasonlításban is – kifejezetten erős teljesítményre képes. A Budapest Bank számos olyan szakmai tapasztalattal, tudással és termékkel rendelkezik, amelyek egy nagyobb partnerség számára is közös alapot jelenthetnek a továbblépésre,” – mondta dr Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója.

A társaság leendő elnök-vezérigazgatója Vida József, az Igazgatóság tagjai dr. Balog Ádám, dr. Lélfai Koppány, dr. Bencze András, dr. Tajthy Attila és Vida József. Az együttműködés konkrét formájáról, a pénzintézetek esetleges – részleges vagy teljes – fúziójáról csak később, neves nemzetközi tanácsadók bevonásával végzett vizsgálatok és egyeztetések nyomán születik döntés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább szárnyal a K&H – visszafogottabb nyereség az adók miatt
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 13:54
A bank hitelállománya egy év alatt 9 százalékkal nőtt, meghaladva a bankszektor átlagát. A betétállomány ugyanakkor 6 százalékkal bővült.
Pénzügyi szektor Már karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a Gránit Bank ügyfelei
Natív tartalom | 2025. november 25. 13:34
Teljessé vált az NFC elven működő érintésmentes fizetési lehetőségek palettája a Gránit Banknál: az okosórás fizetések mellett mostantól karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a pénzintézet ügyfelei. A bank ráadásul most ingyenesen biztosítja a karkötőket azoknak az ügyfeleknek, akik legalább két ügyfélajánlást teljesítenek 2025. december 19-ig.
Pénzügyi szektor Keszthelyi Erik: a sikerhez a szorgalom is kell a szerencse mellett – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. november 25. 13:14
Hisz a biztosítási piac fejlődésében, és tesz is érte. Képzést szervez, integrálja a kis cégeket, és fogyasztóbarát intézkedéseket sürget Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Pénzügyi szektor A bankbetétektől a globálisan diverzifikált portfólióig – 30 éve indult az első hazai privátbanki szolgáltató
Izsó Márton - Veresegyházi Gábor | 2025. november 24. 14:20
A Klasszis Podcast friss epizódjában Bálint Attila, a Raiffeisen Bank Private Banking üzletágának ügyvezető igazgatója kalauzol el minket a magyar privátbanki szolgáltatások három évtizedes fejlődésén.
Pénzügyi szektor Tízezer milliárd forint felett van az Erste által kezelt ügyfélvagyon
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:53
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Pénzügyi szektor A Magyar Bankszövetség nem hagyta szó nélkül a tervezett adóemelést
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 16:31
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Pénzügyi szektor Elméletből jeles: így felelnek a magyarországi cégek fenntarthatóságból
Imre Lőrinc | 2025. november 10. 10:12
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében ismerhettük meg.
Pénzügyi szektor Tanulságos volt a spanyol áramszünet: a bankoknak is fel kell készülniük a jövőben az ilyen eseményekre
Herman Bernadett | 2025. november 9. 14:41
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek. 
Pénzügyi szektor Néhány milliárdot ma is adtak valakik az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 12:05
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor A kenyai tragédia után: magánrepülős balesetre is fizet a biztosító?
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 14:49
A rövid válasz igen, ugyanakkor alaposan át kell nézni, hogy mit is tartalmaz az adott szerződés. A lapunk által megkérdezett biztosítási szakértő elmondta, hogy egyre tudatosabbak a magyar utazók, napi néhány százforintos pluszköltséggel pedig jelentősen javíthatjuk az utasbiztosítás fedezetének tartalmát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG