1p
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot. Eggyel nőhet az alelnökök száma, kettővel több tagja lehet a monetáris tanácsnak, személyi kérdésekben pedig nő a miniszterelnök befolyása. Korlátozzák a vezetői béreket is.

A parlament honlapján olvasható javaslat indoklása szerint az új törvény megalkotását elsősorban a 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény tette szükségessé. Ennek megfelelően az új jegybanktörvénynek összhangban kell lenni az Alaptörvénnyel és az európai uniós szabályokkal.

A törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi törvény újrakodifikált változatát tartalmazza, amely részben a korábbi szabályozást veszi alapul, emellett új elemeket is tartalmaz.

Változás, hogy a monetáris tanács tagjainak száma legfeljebb 9 lehet, míg a hatályos törvény 7-ben maximálta azt. Az is új szabályozás, hogy az MNB-nek meg kell küldenie a kormány számára az újra létrehozandó igazgatóság napirendjét. Az eddigi kettő helyett három alelnöke is lehet a jegybanknak, személyükre pedig nem az MNB elnöke, hanem a miniszterelnök tesz javaslatot.

A Monetáris Tanács tagjait a törvényjavaslat szerint a köztársasági elnök kizárólag abban az esetben mentheti fel, ha a Monetáris Tanács tagja nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el. Ugyanez igaz a jegybank elnökére is - az MNB elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök mentheti fel.

Részletesebben foglalkozik a javaslat az MNB elnökének beszámolási kötelezettségével is. A hatályos szabályozás szerint az MNB elnöke a jegybank tevékenységéről és monetáris politikájáról évente beszámol az Országgyűlésnek, továbbá az Országgyűlés eseti tájékoztatást is kérhet. Ezen túl az új szabályozás azt is tartalmazza: az Országgyűlés elnöke vagy az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának elnöke kérésére az MNB elnökét rendkívüli beszámolási kötelezettség is terheli.

Új elemként az MNB elnökének, alelnökének és dolgozóinak bérét is korlátozza a javaslat. A törvényjavaslatban foglalt szabályozás szerint az elnök tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től származó havi bére a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszerese. A többi tisztviselő díjazása az elnök díjazása alapján kerül megállapításra, annak bizonyos, százalékos értékében. A jegybank vezető tisztségviselőit nem illeti meg külön díjazás a monetáris tanácsi tagságért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG