1p
Az alacsony kamatszint általában rontja egy bank jövedelmezőségét, de ezt ellensúlyozhatja, ha nő a gazdaság, és élénkül a hitelek iránti kereslet - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, aki szerint a bank részéről semmilyen gátja nincs, hogy növeljék a hitelek mennyiségét.
Csányi Sándor



A gazdasági napilap pénteki számában megjelent interjúban - a leggazdagabb magyarnak számító - Csányi Sándor a Magyar Nemzeti Bank új vezetéséről úgy vélekedik, hogy egy valóban a gazdaság élénkítését is szem előtt tartó jegybanki politika kialakítása kezd kirajzolódni, amit mindenképpen hasznosnak tart. "Azt gondolom, hogy az ország nemcsak egy konzervatív monetáris politikával juthat előre, ami a forint értékállóságát jelenti, hanem ugyanúgy nagyon fontos az ország szempontjából, hogy a reálgazdaság is növekedjen" - fogalmazott.

Csányi: kevés volt a hitelképes ügyfél

Elmondta, a kamatcsökkenés általában a bankok jövedelmezőségét negatívan befolyásolja, ezt viszont bőven ellensúlyozhatja a gazdasági növekedés és a nagyobb hitelkereslet, "mert bár az elmúlt években egyre növekvő mértékben hiteleztünk, szerettünk volna még aktívabbak lenni, ennek a gátja a hitelképes és hitelt felvenni szándékozó ügyfelek hiánya volt".

Arra a kérdésre, hogy mennyi hitelt szeretnének kihelyezni idén, közölte, hogy nem hoznak nyilvánosságra konkrét számokat. Ugyanakkor beszámolt arról, hogy a növekedési hitelprogram során az OTP-n keresztül juttatott forrást meg kívánják duplázni, legalább 350 milliárd forintnyi forint folyószámlahitel kibocsátására tesznek ajánlatot, valamint bevezetik a vállalati faktoring üzletágat, ahol 200 milliárd forintot szeretnének kihelyezni.

Mikor indul újra a jelzálog-hitelezés?

"Igazából semmilyen gátja nincs az OTP-nél sem likviditási, sem tőke szempontjából annak, hogy növeljük a hitelek mennyiségét mind a lakossági, mind a vállalati ügyfélkörben. Itt a hitelt felvenni szándékozó ügyfelek száma és a hitelképességük szabhat gátat bankunk hitelezési aktivitásának" - mondta Csányi Sándor.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor lendülhet fel a lakossági jelzáloghitelezés, Csányi Sándor azt mondta, hogy már látnak érdeklődést az otthonteremtő hitelprogram iránt, főleg azok részéről, akik a lakás-takarékpénztári lehetőségeket is kihasználják, ők elég komoly támogatáshoz tudnak jutni. Emellett a forintkamatok csökkenése is növeli az érdeklődést a hitelek iránt - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG