1p
A magyar gazdaság további nehéz évek elé néz, és a növekedés beindításához reálgazdasági és gazdaságpolitikai fordulatra van szükség - mondták korábbi banki vezetők a Portfolio.hu Hitelezés 2013 című konferenciáján, szerdán Budapesten.

"Csak retorikai fordulat volt"

Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke szerint még jó pár év "kínlódó, izzadságos, nehéz időszak" előtt áll a bankszektor és a magyar gazdaság is. Mint mondta, gazdaságpolitikai fordulat nem, csak retorikai fordulat történt az elmúlt években, s valódi gazdaságpolitikai fordulat esetén is csak többéves kibontakozás eredményeként lehet jelentős fellendülésre számítani.



A bankár szerint "rettenetes feszültség" van a bankok magyarországi leányai és központi vezetése között. Kifejtette: a magyar leánybankok szeretnének több kockázatot vállalni, többet hitelezni, hiszen a bevételtömeget így lehet növelni. Az anyabankok ezzel szemben több korláttal szembesülnek, nemcsak Magyarországon, a régióban, de a hazai piacokon is. "Az anyabankok prioritási listájának legalján szerepel Magyarország" - tette hozzá.

Felcsuti Péter szerint a jegybank által bejelentett hitelélénkítési program, és az ehhez hasonló konstrukciók hatására még "nem lesz virágzó hitelpiac" Magyarországon.

 

Fellendülhet a hitelezés Matolcsynak hála
A Hitelezés 2013 konferencián résztvevő bankvezetők többsége optimistán ítélte meg az MNB hitelprogramját. A panelbeszélgetésben résztvevő bankvezetők úgy vélték: a magyarországi hitelezés hamarosan fellendül, a bankok a növekedésben, a hitelezés bővítésében érdekeltek, ehhez hozzájárul a jegybank hitelprogramja.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója elmondta: akár külföldi érdekeltségű bankról, akár többségi belföldi tulajdonú pénzintézetről is legyen szó, a közös cél a hitelezés újbóli beindítása, bővítése.

Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója kiemelte: az elmúlt években a magyarországi bankszektor jelentős veszteségeket szenvedett el, de a stabilitásért hozott áldozatok megteremtették az alapot arra, hogy a hitelezés bővítése bekövetkezzen.
A tőkehelyzet oldaláról nincs korlátja a hitelezés növekedésének - vélekedtek a bankvezetők.

 


"A bankok portfólióleépítése előrehaladott állapotban van"


Fotó: Piac & Profit



Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi alelnöke úgy fogalmazott: a reálgazdasági kilátásokat illetően kell pozitív fordulat a magyar gazdaság növekedéséhez. Emlékeztetett: a beruházási ráta 2005 óta jelentősen elmarad a régiós országokban tapasztalt szintektől. A korábbi 22-24 százalékos GDP-arányos beruházási ráta mára 16 százalék alá süllyedt, amely már az amortizációt is alig pótolja, így a termelési kapacitások is visszaesnek - tette hozzá.

A közgazdász, akinek március végén járt le hatéves alelnöki megbízatása a jegybanknál, elmondta: nagy tehertétel a magyar gazdaságnak a bankok portfólióleépítése is. Ez a folyamat már előrehaladott állapotban van, de van még némi tér az eszközleépítés, a negatív nettó hiteláramlás előtt - tette hozzá.

Karvalits Ferenc szerint Magyarország régiós versenyképessége szempontjából jelentős probléma még az alacsony bér-versenyképesség is. A kétezres évek béremelése csökkentette Magyarország bér-versenyképességét, de 2010-re a reálbérek csökkenésének hatására enyhült a korábban felhalmozott feszültség. A tavalyi minimálbéremeléssel ugyanakkor újabb lökést kapott ez a probléma - tette hozzá.




LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG