Erről többeknek más és más jutott az eszébe: a tősgyökeres svájciaknak leginkább a “Rütlischwur”, azaz eskü, amellyel az első kantonok (Uri, Schwyz és Unterwalden) szövetségüket megpecsételték, és amely később a svájci államalapításhoz vezetett.
Azután kiderült, hogy a szerbeknél egyfajta nemzeti összetartozást jelent a három ujj felmutatása: A bosnyákok, horvátok és albánok ellen vívott három háborút. Sokakban, akik a volt Jugoszláviából jöttek, ez nagyon szomorú, sőt tragikus emlékeket kelt, halál, fájdalom, sőt népirtás kapcsolódik ezekhez a harcokhoz – írta a 20Minuten svájci portál.
Ősrobbanás és Kréta kor
Az SNB, a Svájci Nemzeti Bank igyekszik eloszlatni ezeket a feltételezéseket, és közölte: a bankjegyen tudományos motívumok láthatók. Svájc tudományos oldalát igyekeztek bemutatni, itt az anyag áll a középpontban.
A kétszázas egyik oldalán az ősrobbanás van elemi részecskékkel, a másikon a kéz a három ujjal pedig az anyagnak a térben való kiterjedését, azaz a három dimenziót jelképezi. (Magasság, szélesség, mélység, avagy x, y, z koordináták.) Valamint egy földgömb a Kréta-kori kontinensekkel.
Jövőre is jönnek
Az új svájci bankjegy-sorozat képeivel itt lehet ismerkedni, vagy a jegybank Youtube-csatornáján. További intézkedésig pedig a régi kibocsátású sorozat is érvényes marad, de még 20 évig mindenképp becserélik.
Az új tízesre az idővel, a húszasra a fénnyel, az ötvenesre a széllel, a százasra a vízzel kapcsolatos motívumokat terveztek. A százas és az ezres csak jövőre érkezik, utóbbin az emberi nyelvvel kapcsolatos ábrák lesznek.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




