4p
Nem kimondottan a pénzügyi rezsicsökkentés miatt, de drágulnak a banki szolgáltatások jövőre. Várható volt, hogy valamilyen formában áremeléssel fognak reagálni a bankok az ingyenes készpénzfelvételre. A Sopron Bank volt az első, amelyik áremelést jelentett be, most további bankok álltak be sorba.

Februártól megnyílik havi két alkalommal a lehetőség, hogy összesen 150 ezer forint összeg erejéig ingyenesen készpénzt vegyünk fel. Ez jó hír a banki ügyfeleknek, de nagyon rossz hír a bankoknak, mert nem elég, hogy az eddig meghatározott díjat nem szedhetik be, de bankoknak ezt az ingyenes szolgáltatást a tranzakciós illeték fizetése mellett kell nyújtani, ami jelentős bevételkiesést jelent nekik.

Várható volt tehát, hogy valamilyen formában ezt át fogják hárítani az ügyfelekre. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, "meg fogjuk védeni a pénzügyi rezsicsökkentést", de a bankok nem is erre hivatkozva emelik meg díjaikat. Elképzelhető, hogy enélkül is emelnének a díjakon. Korábban megírtuk, hogy az első fecske a Sopron Bank, de mostanra már több bank is bejelentette az áremelést. A Bankráció.hu összegyűjtötte, eddig melyik bankok jelentettek be emelést.

Emel az MKB

Az MKB Bank például február 10-én emeli díjait. A bank előzetesen új hirdetményt tett közzé, mely szerint a számlavezetési díjakat 2014. február 10-től 150 forinttal emelik meg azzal, hogy az átmeneti intézkedés legfeljebb 2016. július 1-jéig marad érvényben.

Az egyes csomagok havi számlavezetési díjai így változnak: a Kivételes folyószámla 495, a Student Szolgáltatáscsomag 150, a Karrier Szolgáltatáscsomag 315, az Exkluzív Szolgáltatáscsomag 150, a Nyugdíjas Szolgáltatáscsomag 275, az Elektronikus Szolgáltatáscsomag 495 forintra emelkedik.

A Budapest Bank is

A Budapest Bank által közzétett hirdetmény szerint 2014. január 31-től emelkedni fognak a közüzemi megbízások, az állandó átutalási megbízások, az átutalási megbízások, és a bankkártyával történő vásárlások díjai 0,3 százalékról 0,4096 százalékra. A készpénzfelvételek díja pedig 0,6 százalékról 0,7644-ra emelkedik.

Az Evobanknál sávosan kell majd fizetni

Az Evobanknál a Netbank Start bankszámla díjtételei közül változik a netbankon indított bankon kívüli utalás díja. Az eddig 21 forintos díj helyett sávos díjazás lép érvénybe: 100 000 forintig az utalás díja 60 forint lesz, 100 000 és 500 000 forint közötti utalás díja 470 forint lesz, 500 000  forint és 2 000 000 forint közötti utalás díja 2 410 forint lesz, 2 000 000 forint feletti utalás pedig 6 000 forintba fog kerülni.

A DRB-nél jelentős drágulás lesz

A DRB bank által közzétett hirdetmény szerint jövő év februártól az alábbi változások lépnek érvénybe: a számlavezetés díja Standard számla esetén 200 forintról 240 forintra, Elektronikus számlánál 150 forintról 180 forintra emelkedik. Minden utalási díj drágul. Emelkedik az sms szolgáltatás havi díja 300 forintról 360 forintra és az sms-ek darabonkénti díja is 30-ról 36 forintra. Az internetbank egyszeri regisztráció díja 1000 forint helyett 1200 forint lesz, havi díja 100 forintról 120-ra változik.

A bankkártyák éves díja is emelkedik. Például egy Visa Electron kártya esetében 2000-ről 2400 forintra, egy MasterCard Standard PayPass kártyánál pedig 4600 forintról 5520-ra változik a díj. Emelkedik a készpénzfelvétel díja is. Saját ATM-ből 200 forint +0,6% helyett 240 forint +0,6%-ra változik a díj. Idegen ATM esetén pedig 450 forint +0,6%-ról 540 forint +0,6%-ra módosul a díj. A pénztári kifizetés díja is emelkedik, 150 forint + 0,35%, min. 300 forint/tétel +0,6%/tétel helyett 180 forint + 0,42%, min. 360 forint/tétel +0,6%/tétel díjra módosul.

További részletek a Bankráció blogján >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Erős negyedév a bankóriásnál: felvásárolta leánybankját az Erste Csoport
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:45
Az Erste Csoport sikeresen lezárta az Erste Bank Polska konszolidációját, valamint rekordidő alatt végrehajtotta lengyelországi márkaváltását – derül ki a pénzintézet 2026 első negyedéves jelentéséből. A lépés jelentősen növelte a csoport mérlegfőösszegét és tovább erősítette közép-európai piaci pozícióját.
Pénzügyi szektor Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:23
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők változatlan kamatszinttel számolnak.
Pénzügyi szektor A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. 
Pénzügyi szektor Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG