3p
Az elmúlt időszakban a jegybank sorra nyerte meg a bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit jogsértően módosító pénzügyi intézményekkel szembeni pereket.

Azoknak a hitelintézeteknek is vissza kell fizetniük az ügyfelektől jogsértően elvont pénzeket, amelyek bíróságon vitatták a Magyar Nemzeti Bank erre vonatkozó felügyeleti döntését - nyilatkozta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke.

A Kúria közzétételi tanácsa 2017 januárjában olyan úgynevezett elvi döntést tett közzé, amely mindenben visszaigazolta az MNB-nek a perekben képviselt álláspontját. Ez a fogyasztók számára kedvezően befolyásolhatja a még folyamatban lévő bírósági eljárásokat is.

350 ezer ügyfél örülhetett

Mint elmondta, a jogerős pernyertes ítéletek nyomán a jegybank számításai szerint eddig 352 ezer ügyfélszerződés kapcsán közel 636 millió forint összegű tisztességtelenül elvont ügyfélpénzt fizettek vissza az intézmények. A már korábban önként teljesített visszatérítésekkel együtt pedig már mintegy 995 ezer fogyasztónak összesen közel 3,95 milliárd forintot utaltak át.

Február-márciusban ráadásul több újabb, folyamatban lévő bírósági eljárás tárgyalási fordulója lesz, amelyek akár le is zárulhatnak. A jegybank 2014 tavasza és nyara közt 142 pénzügyi intézménnyel szemben együttesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki, mivel azok jogsértően módosították egyes bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit.

Fizetni kellett azért, ami ingyenes

A vizsgált bankok, takarékszövetkezetek jó része ugyanis az ügyfélnek kedvezőtlen szerződésmódosítással jogsértően új díjat vezetett be, "díjmentes, ingyenes, 0 forintos" tranzakciókat fizetőssé tettek.

Az alelnök szerint voltak, amelyek megváltoztatták a díjszámítás módját, nem szerepeltették a díjmódosításra lehetőséget adó okot ügyfélszerződéseikben vagy éppen nem tájékoztatták a módosításokról időben a fogyasztókat.

Az MNB mindezek miatt kötelezte annak idején határozataiban az egyoldalúan új díjat bevezető vagy azt emelő pénzügyi intézményeket a tisztességtelenül elvont díjak, jutalékok visszafizetésére.

Mint a jegybank alelnöke felidézte, a pénzügyi intézmények több mint négyötöde már annak idején azonnal elfogadta az MNB döntését. Az elmarasztaló határozatokkal szemben ugyanakkor 26 hitelintézet pert indított, és egyúttal kérték a bíróságtól az MNB által előírt visszafizetési kötelezettség időleges felfüggesztését is.

A jegybank áll nyerésre

E bírósági ügyek közül a jegybank mára 11 pert egészében, egyet jórészt jogerősen megnyert, 3 további bírósági eljárásban pedig a per megszűnése miatt maradt változatlanul hatályban az MNB eredeti döntése - sorolta az alelnök.

A kúriai tanács időközben meghozott kedvező elvi döntése ugyanakkor - minden vonatkozásban a jegybanknak a bírósági eljárásokban következetesen képviselt, az ügyfelek érdekeit védő álláspontját visszaigazolva - a "0 forintos díjak" kapcsán kimondta: a banki díj és ellenérték fogalma összetartozik - világított rá Windisch László.

Egy ingyenes szolgáltatásnak ugyanis nincs ellenértéke, ezért ha egy pénzügyi intézmény utóbb addig ingyenes szolgáltatása fejében pénzt kér, az nem díjemelést, hanem új díj bevezetését jelenti - összegezte az elvi döntést a jegybanki vezető.

A Kúria - szintén egybecsengően az MNB-nek a perekben képviselt érvelésével - azt is egyértelművé tette, hogy a díjszámítás megváltoztatásának számít, ha egy pénzügyi intézmény az addigi fix összeg helyett például (minimum bevezetésével) kedvezőtlenebb százalékos díjszámításra tér át, vagy ha az addig is meglévő százalékos számításnál eltörli annak addig meglévő maximumösszegét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG