1p
Az MNB úgy értelmezi Lázár János délelőtti nyilatkozatát, hogy azzal a jegybanki függetlenséget támadta - azt pedig az új MNB-törvény is védi. A jegybank szerint ráadásul nem igaz, hogy az MNB nem működik együtt a kormánnyal.

Az MNB szerint Lázár János egyes kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, és a jegybanknál hangsúlyozták azt is: az MNB teljesíti törvényes kötelezettségét, és a működéséről szóló törvény előírásai szerint együttműködik a kormánnyal a gazdaság stabilitásának megőrzése érdekében.

Az MNB igyekezett leszögezni a politikus nyilatkozatának kapcsán, hogy Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője pontosan ismeri a jegybank és a kormány együttműködésének módját és mértékét, ezért tisztában kell lennie azzal, hogy nyilatkozatának az együttműködés hiányára utaló részei nem felelnek meg a valóságnak.

Ahogy azt a monetáris tanács legutóbbi közleményében is leszögezte, az MNB legfőképpen a monetáris politika és ezen keresztül a gazdasági környezet kiszámíthatóságának fenntartásával, az árstabilitás biztosításával és a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzésével tud hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez.

"A frakcióvezető úrnak a jegybanki függetlenséget támadó szavai elfogadhatatlanok és a jelenlegi válságos helyzetben különösen sokat ártanak az ország érdekeinek" - fogalmaztak a jegybanknál. A Magyar Nemzeti Bank felhívta a figyelmet arra, hogy a napokban elfogadott jegybanktörvény is kimondja: a kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja a jegybanki függetlenség elvét és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során.

Az elmúlt időszakban az NGM és az MNB között is szorosabb lett az együttműködés, Simor András és Matolcsy György tavaly év végén többször is egyeztetett arról, hogy az MNB miként tudja támogatni a kormány növekedési tervét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:23
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők változatlan kamatszinttel számolnak.
Pénzügyi szektor A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. 
Pénzügyi szektor Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG