1p
Krónikusan túlterhelt az Európai Központi Bank (EKB) dolgozóinak nagy része, a munkavállalók érdekképviselete szerint ez már veszélyezteti az intézmény működését - írta kedden a Financial Times Deutschland. Ha rajtunk múlik, továbbra sem fognak unatkozni.

Kezd a munka rovására menni a stressz

A német üzleti lap ismertetett egy belső felmérést, amely szerint a megkérdezett alkalmazottak 80 százaléka túlzottnak érzi a munkaterhelést. Csaknem 20 százalék úgy érzi, hogy a nehéz munka jelentős mértékben és hátrányosan befolyásolja a magánéletét, 16 százalék pedig attól tart, hogy az állandó stressz súlyos egészségi következményekkel járhat.

A dolgozók érdekeit képviselő Nemzetközi és Európai Közszolgálati Szakszervezet (Ipso) szerint a felmérés azt mutatja, hogy a munkavállalókra nehezedő teher "működési kockázatot" jelent. Az EKB a jelenlegi alkalmazotti létszámmal nem tudja ellátni feladatait, "nem is beszélve az intézményre a jövőben háruló újabb, egyre fontosabb feladatokról" - írta a szakszervezet az intézmény vezetőinek küldött levélben.

A munka csak egyre több lesz

Az államadósság-válság elmélyülése óta az euróövezet frankfurti székhelyű központi bankjánál gyakran éjszaka és hétvégén is dolgoznak. Tovább növeli a terhelést a görög, az ír és a portugál államháztartási kiigazító program végrehajtásának rendszeres helyszíni ellenőrzése. Ráadásul a június végén tartott uniós csúcson kötött megállapodások értelmében az EKB tevékenységi köre hamarosan tovább bővül, az intézmény keretei között hozzák létre az új euróövezeti bankfelügyeleti hatóságot.

Az EKB-nál jelenleg 1 500-an dolgoznak. Mario Draghi, az EKB elnöke június közepén egy állománygyűlésen létszámfejlesztést ígért. A banknál arra számítanak, hogy 50-60 embert vesznek fel. Az EKB ezt hivatalosan nem erősítette meg - írta az FTD.

Benne van a kezünk?

Magyarország is megdolgoztatta az utóbbi időben a központi bankot, a hazai jegybanktörvény ügyében több fordulóban is véleményezni és egyeztetni kellett a magyar döntéshozókkal. A folyamat mostanra nyugvópontra került, miután a magyar kormány módosítja a jogszabályt, az EKB pedig többé-kevésbé elégedett a kialakult formával. A tranzakciós illeték kiterjesztése az MNB-re mindazonáltal újra beindíthatja a gépezetet: előre láthatólag nem fog szó nélkül elmenni az európai intézmény a szabályozás új elemei mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG