2p
Eddig még csak 85 milliárd forint értékben folyósítottak pénzt a növekedési hitelprogram második körében, de arra számít a jegybank, hogy később felpörög a kereslet.

85 milliárd forint összértékben jutott eddig hitelhez mintegy 2300 vállalkozás a növekedési hitelprogram (NHP) második szakaszának segítségével – mondta Nagy Márton. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta: a program ígéretesen halad, igaz, az év első két hónapjában viszonylag csekély volt az érdeklődés, ám ennek nagyrészt szezonális okai vannak. A beruházások jelentős része ugyanis márciusban kezdődik, ebből pedig az következik, hogy a cégek most kezdik el számba venni a pénzhez jutás lehetőségeit.

Nagy Márton a Privátbankár.hu korábbi konferenciáján

Később pöröghetnek fel

A teljes kkv-hitelállomány jelenleg 4000 milliárd forintot tesz ki, vagyis az NHP részeként eddig az állomány közel ötödének megfelelő forrást helyeztek ki.

A hitelprogram második szakaszánál egyébként is arra lehet számítani, hogy a vállalatok a 2014 decemberéig tartó határidőhöz közeledve válnak igazán aktívvá, mivel az új program hosszabb lehetőséget nyújt számukra a beruházások megtervezésére, mint a négy hónapig tartó első szakasz, amelyben 10 ezer cég mintegy 701 milliárd forint értékben juthatott olcsó forráshoz.

Új hitel, kisebb hitel

Az eddig leszerződött 85 milliárd forint 98 százaléka új hitel - a második szakaszban szabály, hogy a kihelyezett pénzeknek csak 10 százaléka mehet hitelkiváltásra.

Az első és a második szakasz abban is különbözik, hogy eddig az átlagos hitelnagyság az új program esetében körülbelül a fele az első szakaszénak, azaz 31 millió forint. Azaz: egyre több kisebb vállalkozás is eléri a hitelprogramot - írja a Magyar Nemzet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG