2p
A bankszövetség elnöksége hétfőn arról tárgyalt, hogy a jegybank állásfoglalásának megfelelően, át kell dolgozniuk az egyik javaslatuk megoldási irányát, illetve egyebek között a nehéz helyzetben lévő ügyfelekről is egyeztettek - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Népszabadságnak.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy a devizahitelek problémája sokrétű, ezért nem a gyorsaság, hanem a hatásokat is figyelembe vevő optimális megoldás megtalálása a cél. Arra a kérdésre, hogy mivel készülnek a bankárok november elsejére, kijelentette: a reális célokhoz minden fél számára reális határidő kell. A devizahitelezés hosszú időszakot ölel fel, nem várható el, hogy rövid idő alatt találjunk rá átfogó megoldást, a kialakult helyzetre nincs egyszerű megoldás, ha lenne, már megtaláltuk volna - tette hozzá.

Potyautasok és spekulánsok nélkül

Leszögezte, hogy a bankok olyan megoldásban érdekeltek, amelyben az igazságosság, a méltányosság és a megfelelő teherviselés egy jól működő rendszert alkot, a potyautasokat, az ingatlanspekulánsokat pedig mindenképpen szeretnék kiszűrni a folyamatból.

Elmondta, hogy a kormányzattal folyamatos az egyeztetés. A nemzetgazdasági tárca adó- és pénzügyekért felelős államtitkárságát jelölte ki a kabinet a szakmai egyeztetések lefolytatására, őket tekintik a természetes tárgyaló partnerüknek. Képviselőikkel heti rendszerességgel tárgyalnak - tette hozzá.

Az állam nélkül nem megy

Megerősítette, hogy állami szerepvállalás nélkül nem tartják megoldhatónak a problémát. Több százezer szerződés átstrukturálását ugyan elvileg meg lehet tenni egyenként, de gyakorlatilag szerinte ez csak úgy oldható meg, ha jogszabály születik annak érdekében, hogy ne kelljen mindenkivel külön-külön megállapodni. Ugyancsak ezt indokolja, hogy olyan nagy állományról van szó, amelynek megmozgatása a jegybank nélkül zavarokat okozhat a pénzpiacok működésében, jelentősen gyengítheti a forintot.

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok üzengetései után lát-e esélyt olyan megoldásra, amely a bankok számára is elfogadható, igennel válaszolt, megjegyezve, hogy piacgazdasági szükségszerűségnek tartja a helyzet normalizálódását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG