4p

Már a harmadik hullámban emelték a hiteleik kamatát a bankok májusban. Ezzel még az MNB korábbi kamatemeléseinek hatása épült be a kölcsönfeltételekbe, de egy hét múlva újabb döntést hoz a monetáris tanács.

A bankok általában hó elején szokták módosítani a hiteleik kamatfeltételeit, azonban a Magyar Nemzeti Bank felpörgő kamatemelései nyomán ők is nagyobb sebességre kapcsoltak. Az elmúlt napokban májusban már a harmadik körben emelkedtek a kamatok több banknál - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Ezzel még csak a jegybank eddigi kamatemelései épültek be a kölcsönök feltételeibe, azonban 31-én újabb döntés várható az MNB monetáris tanácsától. Amennyiben folytatja az elmúlt hónapok egyszázalékos emeléseit, akkor az 5,4 százalékos alapkamat lényegében utolérheti az irányadónak számító 6,45 százalékos egyhetes betéti kamatot.

A bankok elmúlt napokban végrehajtott módosításai a jelzáloghiteleket és a személyi kölcsönöket is érintették. Az Erste Banknál a jelzáloghitelek feltételei változtak. Az öt és tízéves kamatperiódussal felvehető jelzáloghitelek kamatai általánosan 0,60 százalékponttal drágultak, a fix 15 éves kamatperiódusú kölcsönöké pedig 0,50 százalékponttal. A módosítás érintette a minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket, a hagyományos lakásvásárlásra és építkezésre fordítható hiteleket, illetve a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is.

Az Erste Banknál jelenleg 10 millió forint lakáskölcsönhöz 20 éves futamidővel és 5 éves kamatperiódussal számolva 7,33 százalékos THM-mel juthatnak hozzá az igénylők, ha havonta legalább nettó 300 ezer forintot utaltatnak a számlájukra. A havi törlesztőrészlet 77 770 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 18 733 560 forint.

A K&H Bank jelzáloghitelek ügyleti kamata is módosult, általánosan 0,75 százalékponttal emelkedett a lakásvásárlásra és az építkezésre felvehető jelzáloghiteleknél is, emellett a fogyasztóbarát lakáshitelek kamata is ugyanekkora mértékben drágult. Az ügyleti kamat az emelkedés után 7,64 és 8,79 százalék között van.

A MagNet Banknál a lakásvásárlásra és szabad felhasználásra igényelhető jelzáloghitelek közül az ötéves kamatperiódusú konstrukciók kamata 1,73 százalékponttal lett drágább. A hosszabb távon kiszámíthatóbb, 10 éves kamatperiódusú lakáskölcsönök kamata 0,87 százalékponttal emelkedett, a szintén 10 éves kamatperiódusú, de szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata 0,37 százalékponttal lett magasabb. A hitelkamat a felvett hitelösszegtől függően 8,53 százalék és 10,53 százalék között változik.

A személyi kölcsönök piacán is történt változás

Az UniCredit Bank személyi kölcsöneinél az igazolt jövedelemtől és a felvett hitelösszegtől függően változott, hogy mennyivel emelkedett a kamat. A standard, havi nettó 133 ezer forint jövedelemtől igényelhető kölcsön ügyleti kamata nem változott, az továbbra is 18 százalék. A felvehető hitelösszeg 300 ezer forint és 10 millió forint között van.

A havi 150 ezer forintos nettó jövedelmet elváró ajánlatoknál 0,20 - 0,81 százalékpont volt az emelkedés mértéke, egyedül a 6-10 millió forint közötti hitelösszegnél nem történt változás. Az ügyleti kamat 10,89 és 13,90 százalék között változik a felvett összegtől és attól függően, hogy köt-e az ügyfél hitelfedezeti biztosítást a kölcsön mellé. Havi nettó 250 ezer forint igazolása esetén a 300 ezer és 1 590 000 forintos hitelösszeg között nem történt változás, afölött 0,39 - 0,59 százalékpontos emelés történt. Így az ügyleti kamat 8,88 és 12,85 százalék közé esik.

A legmagasabb, 400 ezer forint feletti jövedelemnél 300-790 ezer forintos hitelösszegnél nem történt változás, felett 0,49 - 0,58 százalékpontos emelés történt. Az ügyleti kamat 7,88 és 12,45 százalék között van, szintén a hitelösszegtől és a biztosításkötéstől függően.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG