2p

A mai nappal az új, kedvezményes vállalati hitelek már négy bank fiókjaiban elérhetők: az OTP Bank, az Erste Bank és az MBH Bank után, a K&H Bank kínálatában is fellelhető a konstrukció. A beruházási hitelpiac fellendítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank augusztus 1-jén hirdette meg a Minősített Vállalati Hitelek elindítását, amivel a KKV-k széles köre számára elérhető, egységes, áttekinthető feltételrendszerű piaci alapú beruházási hitelek kerülhetnek forgalomba.

A Magyar Nemzeti Bank kiemelt célként tekint a beruházási aktivitás élénkítésére és a vállalati versenyképesség növelésére, ami a világgazdaságban tapasztalható bizonytalanságok következtében mérséklődött az elmúlt időszakban.

A jelenlegi környezetben a hazai bankok megőrizték erős hitelezési kapacitásukat, ami lehetőséget ad arra, hogy a hitelezés dinamikus fejlődését támogassák. Ezt szem előtt tartva indította útjára a jegybank a Minősített Vállalati Hitelt, amin keresztül a kis- és középvállalkozások átlátható feltételekkel, gyorsan és egyszerűen juthatnak kedvező forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz. 

A hitelfelvevő választhat a változó és rögzített kamatozás között, és legfeljebb 10 év futamidőre, legalább 300 millió forintig juthat többletforráshoz.

Az MNB ezzel is szeretné a beruházásokat élénkíteni
Az MNB ezzel is szeretné a beruházásokat élénkíteni
Fotó: MTI

A jegybank várakozásai szerint a Minősített Vállalati Hitel minőségi javulást hoz a hitelpiacon, és benne minden olyan hazai kis- és középvállalkozás megtalálhatja a biztonságos növekedés lehetőségét, amelynek már megvannak a tervei a következő beruházást illetően.

A pályázati kritériumoknak megfelelő beruházási hiteltermékek MVH minősítéssel történő ellátásával az MNB piaci alapon, jegybanki finanszírozás és makrogazdasági mellékhatások nélkül tudja támogatni a hosszú távon is fenntartható, egészséges hitelezést. Az új termék a mai naptól már négy nagybank fiókjaiban elérhető: az OTP Bankhoz, az Erste Bankhoz és az MBH Bankhoz a K&H Bank is csatlakozott. A banki pályázatok elbírálása folyamatos, így hamarosan újabb hitelintézetek is csatlakozhatnak a Minősített Vállalati Hitelt kínáló intézményekhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG