1p
A 10 éve folyó perben az állam előbb 170, később már "csak" 50 milliárdot követelt a bank volt könyvvizsgálóitól. A Legfelsőbb Bíróság kimondta: jogtalanul
A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank könyvvizsgálói ellen indított perét, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam terjesztett be a korábban hozott számára kedvezőtlen jogerős bírósági döntés ellen.

A Legfelsőbb Bíróság  hatályában fenntartja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős részítéletét - közölte a végzést Salamonné, Solymosi Ibolya tanácselnök.

A Legfelsőbb Bíróság ezzel jóváhagyta a  Fővárosi Ítélőtábla  azon döntését, amely szerint a felperes magyar állam 731 millió forint perköltséget köteles téríteni a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-nek , illetve több mint 200 milliót a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-nek. Ugyanakkor hatályon kívül helyezte a bíróság az azóta megszűnt  Arthur Andersennek korábban megítélt 231 millió forint perköltséget.

A bírói indokolásból kiderült, hogy az évtizede tartó perben született döntés eljárásjogi kérdések alapján született. A Fővárosi Bíróságon illetve az azt jogerőre emelő Fővárosi Ítélőtáblán ugyanis arra hívták fel a felperes magyar állam képviselőjét, hogy részletes szakértői véleménnyel (bizonyítékkal) támassza alá azt az állítását, hogy a könyvvizsgálók szakmai szabályokat megszegve nem tájékoztatták időben a Postabank tulajdonosait a pénzintézet veszteségtermelő gazdálkodásáról.

A bírósági végzés rögzíti:  a könyvvizsgálók kártérítési felelősségével összefüggően szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványt a felperes neki felróható okból késedelmesen terjesztett elő, emiatt a bíróság köteles volt a bizonyítás elrendelését mellőzni.

A  magyar államot képviselő Nagy és Sztrócsányi Ügyvédi iroda képviselője, Nagy Péter a tárgyaláson ugyanakkor kifejtette, hogy 13-14 alkalommal terjesztett elő bizonyítási indítványt, de sem az elsőfokú, sem a másodfokon született ítélet nem tesz erről említést, azaz a bizonyítási indítványok elbírálatlanok maradtak.

Nagy Péter az MTI-nek elmondta: a magyar állam korábbi 170, majd 132 milliárd forintos kártérítési igénye mostanra 50 milliárdra módosult, mivel a Postabank által okozott kár nagy része megtérült.

Az 50 milliárd forintos kártérítést a Postabank két volt könyvvizsgálója, Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. illetve a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. ellen kívánta érvényesíteni a magyar állam, mivel álláspontja szerint a két könyvvizsgáló  hozzájárult ahhoz, hogy, hogy a pénzintézet működéséről, gazdasági teljesítményéről hamis kép alakuljon ki. (Az időközben megszűnt harmadik könyvvizsgálóval, az Arthur Andersennel (AA) szembeni kártérési igény elenyésző, bár a bírósági eljárás itt még folytatódik.)

Előzmények (2009-es bírósági ítéletek):
Cáfol a Deloitte: rendesen fizetnek
Postabank-per: 33 milliót követel az állam
Postabank: a Deloitte nem kozmetikázott
Végső ítélet Princz Gáborra

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG