3p
Az OTP mélyrepülése húzta le a tőzsdeindexet Pesten, miközben az európai részvények tétováztak, az amerikai papírok pedig megint emelkedtek. Kilőtt a kőolaj egy jó készletadat hatására, kissé gyengült a forint. Kevesebbet esett a Nyomda, mint az osztaléka.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A tőzsdenap egyik nagy eseménye volt, hogy kőolajárak meredek emelkedésbe kezdtek délután, miután már három hete biztatóan csökkentek az amerikai készletek, a legutóbbi adat pedig meghaladta a várakozásokat. A számmisztikusok kedvéért a WTI 60,60, a Brent 66,60 dolláron állt negyed hat körül. Ezzel le is dolgozták a két nappal korábbi mélyrepülést, amit főleg az erősödő dollár válthatott ki.

A BUX index 0,2 százalékos eséssel végzett, de volt napközben egy százalék feletti mínuszban is, ami szinte teljes egészében az OTP-nek köszönhető. Ez a részvény ugyanis 5700 forinton, két százalékos eséssel végzett, de volt délben 3,5 százalékos gödörben is.

Az orosz piaccal esett az OTP

A Concorde Értékpapír „Concorde Trading” blogja azt írja, két hete is írt arról, hogy az OTP grafikonja egyre csúnyábban fest. „A részvény azóta leginkább oldalazgatott, aztán tegnap az orosz piac esésével együtt az OTP-be is beleadtak. A papír beesett a 21 napos exponenciális mozgóátlag alá”.

Szerintük ráfér az esés a részvényre a technikai indikátorok alapján, és 5518 forintnál az 50 napos exponenciális mozgóátlag lehet a következő támasz. Az elmúlt napokban a saját részvények vásárlása pedig még segítette is a részvényt.

További árfolyamok>>>>

A Raiffeisen sem remekelt

Lehet, hogy az OTP-nek a Raiffeisen International is segített, amely 2,6 százalékos mínuszban volt este Bécsben. Annak ellenére esett, hogy a magyar vonatkozású osztrák pénzintézet gyorsjelentése egyesek szerint valamelyest jobb lett a vártnál, mások szerint inkább ellentmondásos.

Az Equilor szerint jelentős visszaesést mutatott a Raiffeisen első negyedéves beszámolója, de az alacsony konszenzus miatt több eredménysoron is a vártnál jobb eredményekről jelentett. Az adózási előtti eredmény 22 százalékkal 188 millió euróra zsugorodott, de így is meghaladta a piaci várakozásokat. Az egy részvényre jutó nettó profit 60 centről 29 centre esett vissza, míg a piac 43 centtel számolt.

Az Equitas is azt írja, hogy profitsoron jobb lett a Raiffeisen első negyedéves eredménye, mint amit az elemzők vártak. Az Erste Befektetési Zrt. szerint viszont „a ma megjelent Raiffeisen -gyorsjelentés vegyes számokat produkált. A cég árbevétele nem felelt meg az elemzők várakozásának. Viszont, mind adózott, mind adózás előtti eredmény soron felülteljesített”.

Most már tényleg, de tényleg jön a görög csőd?

Az Erste azt is írta, hogy a görögöknél egyre forróbb a helyzet, a Moody’s már a bankbetétek befagyasztásáról beszélt, Schäuble német pénzügyminiszter szerint pedig elképzelhető a görög csőd. „December óta 30 milliárd eurónyi betét távozott a görög bankrendszerből. A Barclays és a Commerzbank elemzői szerint a jelenlegi helyzetben egyre nagyobb a grexit esélye” – így az Erste.

A görög kormány tranzakciós adó bevezetésétől reméli a költségvetési bevételek emelkedését, a Reuters értesülései szerint 0,1-0,2 százalékos adó 300-600 millió eurónyi plusz forrást jelentene évente. „Elnézve a betétkivonást, ez a javaslat most olaj lenne a tűzre” – tette hozzá a brókercég.

Ma már osztalékszelvény nélkül forgott az Állami Nyomda. A papír 73 forintot fizet ki, a tőzsdén ugyanakkor csak 67 forintot esett, így lényegében még emelkedett is.

Kissé gyengült a forint, az euró este 307,20 forintba került.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG