3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Megnyugodtak délután kissé a feltörekvő piacok, miután az IMF segítőkésznek mutatkozott az argentinok felé. A forint sem gyengült tovább, és a BUX stagnálása egész jó eredmény az európai részvénypiacok eséséhez képest.

Míg napokkal ezelőtt még annak örültek a tőkepiacok, hogy tárgyal az USA és Kína a vámokról, majd pedig annak, hogy Kanadával is megállapodás felé haladnak, mára megint minden elromlott. Kiszivárgott egy beszélgetés, amelyben Trump enyhén szólva nem túl kedvező dolgokat mondott a kanadaiakról, egy másik hír szerint elutasítja az EU autóvám-javaslatát, egy harmadik hír meg arról szólt, hogy jövő héten jön Trump 200 milliárd dolláros vámcsomagja Kínának.

A feltörekvő piacok viszont kissé megnyugodtak, mivel az IMF teljes támogatásáról biztosította Argentínát. Ennek előzménye, hogy tegnap még óriási, húsz százalékos esést szenvedett elé az argentin peso, ami után az ország azt kérte az IMF-től, hogy gyorsabban folyósítsa az előzőleg beígért hitelt. (Az argentin krízisről itt írtunk.)

Ma az argentin peso három százalékkal, a török líra kettővel erősödött, de ez azért még messze vannak a feltörekvők a boldogságtól. Egy-két év alatt így is értékük felét veszítették el ezek a devizák.

Jaj az autórészvényeknek

Az események főleg az európai részvényeket viselték meg, a német DAX 1,0, a francia CAC 1,2, a brit FTSE 100 pedig 1,1 százalékkal esett. Főleg az autórészvények és a bankok estek, de egyes további iparvállalatok is megsínylették mindezt, mint általában a vámháborút szokták.

Az USA-ban sokkal jobb a helyzet, az S&P 500 és a Dow Jones ugyan ott is 2-3 ezrelékkel esik, a Nasdaq Composite technológiai index azonban 0,2 százalékos pluszban van.

Drágább a dollár, a Richter

Itthon a BUX index lényegében nem változott, ami mögött az van, hogy az OTP minimális, 0,1 százalékos mértékben, a Richter 1,6 százalékkal emelkedni tudott (10 360, illetve 5530 forintra). A Mol 0,8, a Telekom 0,6 százalékkal esett (2870 és 413 forint).

További árfolyamok itt láthatók

A forint sem gyengült tovább az euróhoz képest, 326,70 az árfolyam, de a dollár erősödött, így 281,80 lett az ára.

A Coca Cola vásárol

Az Apple nyilatkozott az egyik telefonmodelljéről, és Warren Buffett, a guru további Apple-részvényeket vásárolt. Ugyanakkor kijelentette, az ötlet, hogy az Apple bevásárolja magát a Tesla-ba, borzasztóan rossz. Az Apple logikus módon 1,6 százalékos pluszban van, a Tesla meg 1,1 százalékkal esik.

Az Amazon is tovább araszol, már 2012 dollárnál jár. A Coca-Cola bevásárolja magát a forró italok piacára is, 3,9 milliárd fontért megveszi a Costa Coffee-t.

Az arany stabil, az ezüst esik

Némileg esik az olaj, így az olajtársaságok is, épphogy felszínen tudott ma maradni az arany, de süllyed az ezüst rendesen. A bitcoin meglepően stabil mostanában, ismét a 7000 dollárt ostromolja.

Hétfőn a Labor Day miatt az USA piacai zárva lesznek, vélhetően csekély lesz a tőkepiacok aktivitása.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35510 34980 36000 +0,03% 0 0 14 338 651 270 HUF 2026-03-13 17:09:54
MOL 3846 3818 3918 -1,94% 0 0 1 592 883 580 HUF 2026-03-13 17:05:08
MTELEKOM 2050 2000 2065 0,00% 0 0 1 291 363 965 HUF 2026-03-13 17:05:14
RICHTER 11880 11710 11940 +0,59% 0 0 1 685 851 300 HUF 2026-03-13 17:06:19
OPUS 514 507 516 +1,18% 0 0 49 051 212 HUF 2026-03-13 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Máris a határokat feszegeti a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:27
Elkezdte az újabb kora tavaszi hetet a forint, de feszült a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot fog káromkodni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:21
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Száz dollár alatt a Brent-olaj ára, pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 16:59
Emelkedéssel kezdték a vezető amerikai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést. A Dow Jones index 0,37 százalékkal, az S&P 500 index 0,59 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,50 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru A Molt ütötte meg a legjobban az olajválság, de az egész pesti tőzsde érzi
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 11:46
Csak a Richter tudott erősödni a vezető részvények közül péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni?
Eidenpenz József | 2026. március 13. 10:52
Mit szólna hozzá, ha a már most is ijesztően gyors és hatékony mesterségesintelligencia-alkalmazások sebessége hirtelen százszorosára nőne? Márpedig ezen dolgoznak a tudósok, és meg is vannak az első eredmények. A nagy kérdés, hogyan lehet ebből kisbefektetőként részesedni? Vannak megoldások, de ez egy hosszú történet lesz.
Részvény / Deviza / Áru Mégsem állt meg az olajdrágulás, érzik a tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 09:38
Újra 100 dollár felett az olaj. A BUX tartja magát, de nyugat-európai indexek gyengülnek péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru A forintot már az orosz olaj sem tudja megmenteni?
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 07:49
Az olajár máris csökkenni kezdett, de a forint gyengült csütörtök estéhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG