Az általános értékelés szerint a tagállamok nagyot léptek a pénzügyi unió irányába, és sokat tettek azért, hogy a jövőben ne merülhessenek fel a mostani helyzethez hasonló gazdasági problémák - korántsem sikerült azonban megnyugtató választ adniuk a jelenlegi helyzet kihívásaira. Az eurózóna "vésztartalékát" jelentő EFSF-alapot nem bővítették ki, és az EKB sem fogja felpörgetni kormánykötvény-vásárlási programját.
A menedéknek tekintett német állampapírok hozama emelkedett, az eurót a dollárhoz képest a pénteki értékénél fél százalékkal gyengébben jegyezték hétfő reggel - 1,33 környékén állt az árfolyam. Az október csúcsnál 6 százalékkal lejjebb áll a jegyzés, a májusi éves csúcstól pedig mintegy 10 százalékkal marad el az euró árfolyama.
A londoni FTSE 0,3 százalékos, a frankfurti DAX 0,7 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,66 százalékos mínuszban kezdte a hetet. A budapesti BUX 0,42 százalékot veszített a nyitásban.
Hétfő délelőtt a forint is veszített erejéből a főbb devizákkal szemben. A bankközi devizapiacon egy euróért 303,7, egy svájci frankért 246, egy dollárért pedig 228,1 forintot kellett adni délelőtt 10 órakor.
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba.

