3p
A De Beers, a gyémántiparág legnagyobb vállalata az első, aki ipari méretekben szeretné hasznosítani a blockchain technológiát. Ez a technológia tette lehetővé a kriptodevizák létrehozását, miközben látszik, hogy a technológia a lényeges, nem a valuták. A gyémánt pedig igenycsak kézzelfogható és drága jószág, méltó helyen debütál a technológia.

Fontos az eredete

A cég arra fogja használni a technológiát, hogy nyomon kövesse vele a gyémántok útját egészen onnantól, hogy felszínre hozzák, mondta el a De Beers vezérigazgatója. A cég, amely a világ legnagyobb gyémántkitermelője, hosszú ideje ügyel arra, hogy a gyémántok eredete mindig igazolható legyen, és ne származzanak konfliktuszónákból, ahol az erőszak finanszírozására használhatják őket, vagyis vér tapadhat hozzájuk.

A De Beers garantálja ügyfelei számára, hogy termékei etikai értelemben tiszták, ez mostanában már fontos a vevők bizalma szempontjából. Ugyancsak nagy gondot fordítanak rá, hogy lehetőleg senki ne tudjon szintetikus köveket természetesnek eladni. A cég együttműködik más iparági szereplőkkel és különböző országok kormányaival, hogy megnövelje a gyémántkereskedelem transzparenciáját és kizárja a forgalomból az erőszak finanszírozására felhasznált darabokat.

A technológia

Mindehhez igen komoly és megbízható nyilvántartás kell, amelybe nem nyúl bele senki kívülről, azaz feltörhetetlen. A cég úgy találta, hogy a blockchain technológia alkalmas erre, sokkal kevésbé feltörhető, mint bármilyen eddigi rendszer. A gyémánt blockchain a De Beers szerint az első olyan technológia lesz, amely a gyémántok összes adatát tartalmazza, az iparágon belül bárki beletekinthet és megvizsgálhat minden egyes követ.

A De Beers ebben a hónapban próbálja ki a technológiát egyelőre korlátozott hozzáféréssel több hónapos kutatás és fejlesztés után. A kísérleti üzemben egyelőre az akkreditált vásárlók, kiskereskedők vehetnek részt, a többi esetleges résztvevőt nem nevezték meg. Az előrelépést sürgetőnek találták, mivel az ügyfelek egyre inkább igénylik a garanciát, hogy nem finanszíroztak erőszakot a megvásárolni kívánt termékkel.

Nem falja az áramot

A cégvezér elmondta még, hogy a bitcoin és más digitális valuták esetében felmerülő problémák, mint például a jelentős energiafogyasztás, itt nem jelentkeznek. A technológia tehát végre önálló útra tér, hasznosítani kezdik, ugyanakkor bárki számára hozzáférhető. A következő szektor, amely fel fogja használni, vélhetően a bankok lesznek, akik esetleg általa valósítják majd meg az ország közti gyors, esetleg azonnali és teljesen biztonságos átutalásokat. Nem vitás tehát, hogy a technológia hasznos, kérdés, hogy a vele létrehozott kriptodevizák sorsa mi lesz.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG