2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,64 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 47 452,73 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, a Budapesti Értéktőzsdén rendkívül alacsony volt a forgalom csütörtökön.

Kiemelte, a magyar tőzsde a csökkenés ellenére is felülteljesítő volt, a nyugat-európai és amerikai tőzsdeindexek jelentősen estek főleg amiatt, hogy a befektetők a koronavírus-járvány újabb "berobbanásától" tartanak, és emiatt növekedési aggodalmakat fogalmaztak meg. A negatív hangulat várhatóan fennmarad még néhány napig a tőzsdéken - tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,42 százalékkal 2368 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,22 százalékkal 15 785 forintra erősödött, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 426 forintra nőtt, forgalma 54,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8145 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Hogy teljesített Európa?

Gyenge kezdés után mély veszteségben fejezték be a csütörtöki kereskedést az európai értékpapírpiacok.

Az európai gyűjtőindexek közül az FTSE EuroFirst 300 és a Stoxx Europe 600 index 1,75 és 1,77 százalékkal esett háromheti, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 2,12 százalékkal végzett alacsonyabban hatheti mélyponton.

Londonban 1,64 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,77 százalékkal csökkent hatheti mélypontra, a CAC-40 Párizsban pedig 2,01 százalékkal alacsonyabban fejezte be a csütörtöki kereskedést ötheti mélyponton. Milánóban 2,55 százalékos, Madridban 2,32 százalékos indexcsökkenéssel végződött a tőzsdenap.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46170 46140 46400 -0,19% 46160 46170 569 137 300 HUF 2026-08-11 09:43:47
MOL 4762 4708 4780 +1,23% 4762 4764 565 845 118 HUF 2026-08-11 09:46:34
MTELEKOM 2626 2622 2642 +0,38% 2622 2626 77 843 066 HUF 2026-08-11 09:46:32
RICHTER 12760 12720 12900 -0,23% 12750 12760 531 423 450 HUF 2026-08-11 09:46:39
OPUS 369 368 372 +0,41% 369 370 470 132 HUF 2026-08-11 09:46:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Véget értek a szép napok a tőzsdén? Ezt árazzák a kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 09:46
Tulajdonképpen csak a toporgás volt biztos induláskor az európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 07:18
Kitehette az irányjelzőt a magyar fizetőeszköz?
Részvény / Deviza / Áru Újra felbukkant a mumus – agyon is csapta a kereskedők hangulatát
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 06:56
Megint meghintáztatta a tőzsdéket a vezető politikus.
Részvény / Deviza / Áru Elgyengült a forint az újra támadó hőségben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 18:16
Gyengült hétfőn a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Most éri meg Richter-részvényt venni?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 44,73 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel 148 587,82 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Csak úgy hasítanak a Richter-papírok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:50
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,04 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A BUX továbbra is alulteljesítő
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:53
Éphhogy, de még mínuszban van a félidei tőzsdei kereskedésnél a BUX. A hazai értéktőzsde 0,1 százalékkal gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig menő az autótolvajos játék?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:22
A világ egyik legnagyobb játék-szoftver fejlesztő cége újra a Grand Thetf Auto-val kaszálna nagyot.
Részvény / Deviza / Áru Nem találja optimista arcát a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:27
A BUX 0,4 százalékos mínuszban kezdte a kereskedést. A piacot a Mol és az OTP gyengélkedése húzza lefelé.
Részvény / Deviza / Áru Fillérről fillérre próbál visszakapaszkodni a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:34
Kismértékben tudott korrigálni a pénteki záróárfolyamhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG