2p
Az amerikai indexek élesen lefordultak tegnap, a befektetőket megviselte Tillerson külügyminiszter leváltása. Ázsia is esett, nálunk az OTP emelkedik, a Richter gyengül. A Konzum, az Opus és az Appeninn nyitáskor nagyot estek, de aztán magukhoz tértek. Izgalmas 3 hét elé néznek ezek a papírok.

Miután több napig emelkedtek az amerikai részvénypiacok, és ezek nyomán a Nasdaq új csúcsra is került, tegnap érdemi visszaesés következett. Az S&P 500 index 0,65 százalékkal került lejjebb 2765 pontig, a Nasdaq Composite egy százalékot esett 7511 pontig.

Lehet, hogy amúgy is érett a egy korrekció, de mozgás akkor indult érdemben, amikor kiderült az amerikai külügyminiszter menesztése. Tillersont egy stabil, kiegyensúlyozott külügyminiszterként ismerték, így most óhatatlanul bizonytalanság következik, ráadásul a piacoknak nem igazán tetszik, hogy oly gyakran kerül sor személycserékre Trump körül.

Ázsiában is lefordultak a piacok, igaz, nem nagy, átlagosan fél százalékos mértékben estek. Európában semmi mozgás, a BUX 0,2 százalékkal van feljebb, az egyes hazai papírok azonban eltérősen viselkednek. Az OTP egy százalékot emelkedik 11 610 forintig, miközben a Richter 0,6 százalékkal csökken 5620 forintig.

Eséssel indítottak a Mészáros-papírok, de napközben kissé magukhoz tértek. Az Appeninn 603 forint is volt, majd feljött 620-ig, ami 4 százalékos gyengülés. Az Opus két százalékkal csökken 550 forintig, miközben 500 alatt is járt, a Konzum pedig 2750 forintos mélypontról jött vissza 2900 forintig.

Opus. Ijedelem, leszúrás, fordulat

Ezen részvények árfolyamát a következő bő 3 hétben vélhetően a választási eredménylatolgatás fogja meghatározni, a piac vélekedése szerint a jelenlegi kormány maradása létfeltétele ezen cégek sikeres működésének. Ha valamiért kétség támad a befektetőkben, esetleg esélyt látnak a kormányváltásra, az árfolyamok esni kezdenek.

Ennek ékes példája volt a múlt heti pánik, azt azonban a cégek ügyes beavatkozásai helyrehozták. Nem kizárt, hogy a ma reggeli kisebb ijedelem után is zajlott némi karbantartás, ezúttal nem felfüggesztéssel vagy hírekkel, hanem esetleg egy-egy nagyobb vevő színre léptetésével.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG