2p

Pluszban zárt a BUX, a fokozatos újranyitás a tőzsdét is segítheti.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,66 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 43 281,61 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára emelkedett az előző napi záráshoz képest.

(Fotó: MTI Fotó/Marjai János)
(Fotó: MTI Fotó/Marjai János)

 

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az európai vezető tőzsdemutatókhoz képest jobban teljesített a budapesti tőzsde. A vezető részvények között a Mol vezette az emelkedést, a részvény az olajár csökkenése ellenére tudott erősödni. Hozzátette: nem volt túl eseménydús nap, egyéni hírek sem érkeztek. A forgalom alacsony volt. Nagy mozgás a forintpiacon sem volt. A fokozatos nyitás folytatódhat az oltások alapján, ez a tőzsdét is segítheti a szakértő szerint.

  • A Mol 36 forinttal, 1,78 százalékkal 2060 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,33 százalékkal 13 375 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,96 százalékkal 419 forintra emelkedett, forgalma 143,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,81 százalékkal 8755 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45980 45320 46090 +1,50% 45970 45980 4 798 547 510 HUF 2026-09-25 14:49:11
MOL 5190 5175 5260 -1,14% 5190 5195 951 658 955 HUF 2026-09-25 14:45:11
MTELEKOM 2544 2536 2558 0,00% 2544 2548 248 295 372 HUF 2026-09-25 14:47:15
RICHTER 12560 12520 12690 -0,71% 12530 12560 650 563 320 HUF 2026-09-25 14:45:59
OPUS 278 275 284 -0,71% 278 278 8 799 349 HUF 2026-09-25 14:42:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG