2p
Még mindig kivárnak a piacok, több nagyobb esemény után is, a szerdai Yellen-beszéd és a mai EKB-ülés nem igazán hozott lényeges újdonságot. Az EKN nem változtatott a kondíciókon, és Mario Draghi is csak az eddigi kurzust védte. Pénteken lesz Donald Trump beiktatása, az esetleg hozhat élénkülést, bár nem biztos, hogy egy protokolleseményen a gazdaság is szóba kerül.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A német DAX index fél ezreléknél is kevesebbet, pár pontot esett, a francia CAC 0,3, a brit FTSE 100 0,5 százalékkal ment lejjebb. Az USA-ban az S&P 500, a Nasdaq Composite és a Dow Jones 0,1 százalék körüli mínuszban vannak. Európában a bankok, autógyárak és kiskereskedelem teljesített jól, a gyógyszerszektor és az olajcégek rosszul.

Magyarországon is egy olajcég, a Mol húzta le a BUX indexet, amely végül 0,4 százalékkal esett vissza. A Mol 1,7 százalékkal 20 775 forintra süllyedt, a Magyar Telekom 0,8 százalékkal 505-re, az OTP 0,1 százalékkal 8799-re. A Richter javított, 0,7 százalékkal 6251 forintra emelkedett.

A forint gyengült, este 308,50 volt az euró, mintegy 80 fillérrel több a szerda estinél. Nap közben a 308,80-at is elérte az árfolyam. A dollár inkább erősödött, drágult az angol font is, újra kezdte gyengülését a török líra. (A líráról a Total Return blog írt érdekes cikket.) Az olaj ígéretesen emelkedett délben, de egy amerikai készletadat nyomán visszavett belőle. Így is 0,7 százalék körüli pluszban volt este, a WTI 51,50, a Bent 54,30 dollár körül. A nemesfémek kissé esnek.

A Richter ma bejelentette, hogy forgalmazási megállapodást kötött az Allergannal annak levonorgestrel hatóanyagot kibocsátó, méhen belüli eszközének értékesítéséről. A Richter a készítményt Levosert márkanév alatt forgalmazhatja Nyugat-Európában és más európai országokban.

Horvátország jövő héten veheti fel a kapcsolatot a Mollal az INA részesedés visszavásárlásának ügyében, mondta el a horvát miniszterelnök Zágrábban – írja a KBC Equitas a Bloomberg nyomán. A horvátok felállítottak egy bizottságot is, akik a kérdéssel foglalkoznak majd, ennek több miniszter is a tagja.

Reklámjai miatt 600 millió forintos büntetést kapott a Magyar Telekom a GVH-tól, erről itt írtunk.

A Netflix gyorsjelentése nyomán 5,5 százalékos pluszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG